Ők lesznek a Fuss család, fuss! edzői
A TV2 legújabb, Palik László műsorvezetésével képernyőre kerülő nagyszabású sport-realityjében négy fős családok küzdenek a legsportosabb magyar család címért, és a vele járó 10 millió forintos fődíjért. A versenyzők komoly segítséget kapnak majd, hiszen egy-egy edző segíti a családokat. A Fuss család, fuss! négy edzője nem más, mint Tápai Szabina, Huszti Kata, Katus Attila és Bodó Imi.
„Az Exatlon Hungary sikeres bevezetése után a TV2 újabb sport-realityvel készül a nézőknek. A hamarosan képernyőre kerülő nagyszabású produkcióban ezúttal családok küzdenek egymással. Bízunk benne, hogy ismét egy olyan siker születik, ami országos mozgalmat indít el, és a családok együtt szurkolnak majd estéről-estére a képernyő előtt” – mondta Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója.
A versenyzőknek azonban nem egyedül kell stratégiát alkotniuk, felkészülniük egy-egy versenynapra, minden család mellett ugyanis lesz egy edző, akire számíthatnak a felkészülés, a küzdelem és a regenerálódás alatt. A néző bepillantást nyerhet, hogy hogyan élnek és készülnek a családok edzőikkel heteken át, hiszen a műsor felvétele alatt az edzők és a családok együtt laktak, együtt edzettek, együtt lélegeztek az első naptól az utolsóig. A Fuss család, fuss! kamerái a nap 24 órájában rögzítették az eseményeket, így semmi sem maradt titokban.
A Fuss család, fuss! edzői: Tápai Szabina, egykori, nemzetközi hírű kézilabdázó; Huszti Kata, az Exatlon Hungary győztese, rögbi edző; Katus Attila, hatszoros világ- és kétszeres Európa sportaerobic bajnok és Bodó Imi, világbajnok testépítő.