Éjjel-nappal Budapest 1859-1863. rész tartalma

Éjjel-nappal Budapest 1859-1863. rész tartalma

 

 

2020.09.21., Hétfő 21:30 - 1859. rész

Tekla a kamuzott terhességének köszönhetően folyton szembesül azzal, mennyire gondoskodó Máté, emiatt gyötörni kezdi magát, hogy amilyen gyorsan csak lehet, valóban újra teherbe essen, és így ne derüljön fény a hazugságára. Először a meddőségi klinikán próbálkozik kétségbeesve, de hiába. Már csak egy esélyt lát arra, hogy megfoganjon a baba, ezért elcsábítja Mátét. Ám pont a szeretkezés közben jön meg a menstruációja. Máté azt hiszi, hogy elment a baba, ezért elviszi Teklát egy sürgősségi rendelésre.

Gábor és Dzseni kapcsolatában a kifáradás jelei mutatkoznak. Főleg Dzseninek van elege abból, hogy alig van idejük egymásra. Már korán reggel összevesznek, annak ellenére, hogy tudják, nem veszekedéssel kéne tölteniük azt a kevéske kis időt, amit együtt lehetnek. Gábor azt tervezi, hogy egy páros masszázzsal kiengeszteli majd Dzsenit, de még ez is rosszul sül el, mert Gábor egyszerűen képtelen lazítani. Ebből újabb veszekedés lesz. A nap végére Dzseni már sajnálja, hogy olyan kemény volt Gáborral.

Joe-t reggel a DJ Sport fitneszben felkeresi egy rádióriporter, aki mindenáron interjút akar vele készíteni. Joe-nak viszont semmi kedve hozzá, és elküldi a riportert. Később Barbi rábeszéli, hogy vállalja az interjút. Joe azt tervezi, hogy az interjúval reklámozza a DJ Sport fitneszt, és egyszer és mindenkorra azt is tisztázza, hogy nem akarja a körülötte lévő felhajtást.

2020.09.22., Kedd 21:30 - 1860. rész

Amikor Máté nagyon aggódik Tekla egészségéért, akaratlanul is nyomás alá helyezi a feleségét. Tekla rémülten felismeri, gyorsan teherbe kell esnie, mielőtt fény derülne a hazugságára. Amikor még Szofi is aggódik Tekláért, az alig bírja titkolni a dühét. Szerencsére az egyik vendégétől megtudja, hogy egy külföldi meddőségi központban, gyorsan és kevésbé bürokratikus úton is teherbe lehet esni anonim módon. Amikor Tekla megtudja, mekkora költsége van a procedúrának, először teljesen le van forrázva, majd úgy érzi, hogy muszáj hazudnia az apjának, hogy megkaphassa a szükséges pénzösszeget.

Franci már reggel ideges, amikor André elkezdi piszkálni a fogyókúrája miatt. Franci magabiztosnak mutatja magát és közli vele, hogy Ő elégedett magával, és minden egyes domborulatot szeret a testén. Ám amikor André véletlenül megtudja, hogy Franci szerelmes Bencébe, sikerül őt elbizonytalanítania, mert azt állítja, hogy Bencének csak a vékony nők jönnek be.

Amikor Joe körül a rajongók már az utcán is twerkelnek, rájön, hogy csak tovább nőtt körülötte a felhajtás, és ez kínos neki. Ezért aztán idegesen visszautasítja Máté javaslatát, hogy indítson még egy kurzust. Máténak azonban sikerül meggyőznie, hogy a terem óriásit profitál a körülötte lévő hírverésből. Joe úgy érzi, kénytelen, az új edzőhöz, Déneshez, fordulni, és úgy hiszi, benne megtalálta a tökéletes helyettest, aki majd megtartja helyette az órát. Ám Dénesről kiderül, hogy nagyon rossz twerkes. Bár a szkeptikus Tamara jól szórakozik kettejükön, Joe önző módon szépíti Dénes twerking tudását.

2020.09.23., Szerda 21:30 - 1861. rész

Miután Evelinnek és Rolandnak hivatali tennivalója akad, Gábor pedig az anyjának segít kipakolni a beázott lakását, Philip és Lea magukra maradnak a TÉR-ben, és az a dolguk, hogy fogadják az influenszer Livit, akinek aznap közönségtalálkozója lesz. Azonban Philip és Livi között már az első pillanattól feszültté válik a hangulat, és amikor a médiafelhajtás kedvéért egy megrendezett műbalhéra is sor kerül Livi és egy váratlanul fölbukkanó videoblogger között, Philipnél betelik a pohár.

Bence látja, hogy Zoét nagyon megviseli a lányánál tett látogatás, és komoly kétségek gyötrik a jelenlegi életével kapcsolatban. Vigasztalni próbálja, és erőt akar önteni belé. Zoét frusztrálja Bence segítőkészsége, úgyhogy idegesen elzavarja a fiút, ő ugyanis nem hisz abban, hogy a lányáért folytatott harc győzelemmel végződhet. Amikor később elnézést kér Bencétől, mindkettőjük meglepetésére váratlanul intim hangulat alakul ki közöttük, és megcsókolják egymást.

Tekla eltökéli, hogy következő héten külföldre utazik, hogy ott mesterséges megtermékenyítésnek vesse alá magát. Így akarja Mátét abban a hitében megtartani, hogy sikerült gyermeket nemzenie. A hotel azonban, ahol a szobát lefoglalta, visszahívja, de az ügyintéző csak a betegeskedő Tivadart éri el, aki az egészből egy kukkot sem ért. Tivadar kérdőre vonja Teklát a hívással kapcsolatban, aki attól való félelmében, hogy lebukik, nem lát más megoldást, mint hogy egy kissé túladagolja Tivadar gyógyszerét. Amikor ezek után Tivadar zavarosan beszél összevissza, Tekla elhiteti Mátéval, hogy a fiú magas láza miatt beszél félre.

2020.09.24., Csütörtök 21:30 - 1862. rész

Livi a barátnői unszolására kihasználja a vénasszonyok nyarát, és eltölt egy napot a tóparton. Ott váratlanul összefut Philippel, akivel már az első perctől kezdve szívják egymás vérét. Livi odáig megy, hogy kihívja Philipet egy versenyre, amit végül a lány nyer. Philip férfiasan viseli a vereséget.

Miután Franci tegnap megtudta, hogy Bence és Zoé csókolóztak, elbizonytalanodott. Mivel szerelmes Bencébe tart attól, hogy nem lesz képes lebukás nélkül végignézni, ahogy Bence és Zoé közelednek egymáshoz. Annak ellenére, hogy Bence szerint a külsőségek nem számítanak, Franci a Borival való beszélgetése után elhatározza, hogy talán mégis dolgoznia kéne a testén ahhoz, hogy felhívja Bence figyelmét magára. Ezért összeszedi magát és elmegy a DJ-be, ahol véletlenül összefut Andréval. Beszólások helyett André meglepően segítőkészen áll Franci elhatározásához.

Mesi reggel csapdában érzi magát, mivel ma fogják megünnepelni Mesi és Samu költözését. Samu testvére azt tanácsolja nekik, hogy a bajkeverő Milánt és Bellát ne hívják meg az összejövetelre. Mivel Mesinek nincs szíve közölni velük az igazat, ajándék koncertjegyekkel akarja őket távol tartani. Az ünnepség eleinte terv szerint alakul, de hirtelen mégis megjelenik Milán és Bella. Miután Mesi lebukik, rettentően sajnálja, és elnézést kér tőlük. Cserébe még egy sörre is meghívja őket, azzal a feltétellel, hogy viselkednek.

2020.09.25., Péntek 21:30 - 1863. rész

Bori szakmailag nagyon sikeres, és élvezi, hogy boldogok Rolanddal. A budapesti éjszakai élet királynőjeként semmi nem húzhatja egykönnyen keresztül a számításait. Még amikor egy nehéz természetű szponzor azzal fenyegetőzik, hogy felmondja a reklámszerződést, akkor is magabiztosan kezeli a helyzetet. Ráveszi a csapatot, hogy együtt tolják a szekeret, és maga is felölti a táncosoknak szánt, a szponzortól kapott, vitatott ruhát. De mikor az egyik táncoslány a ruhája megigazítása közben véletlenül hozzáér a melléhez, elcsodálkozik. Bori mellében csomó van? Borit ez kiüti a nyeregből, de az este annyira stresszes, hogy nincs ideje ezen gondolkodni.

Szofit lassan kezdi nagyon idegesíteni, hogy Tekla állandóan a babáról áradozik, és hogy folyton Mátéval turbékol. Nehezére esik együtt látnia őket. Mikor aztán Tekla egy vendégnek megint a baba miatti boldogságáról lelkendezik, kicsúszik a száján egy cinikus megjegyzés, amit Tamara véletlenül meghall. Tamara kérdőre vonja, hogy nem érez-e mostanra már többet Máté iránt, amit Szofinak sikerül meggyőzően tagadnia.

Milán és Bella reggel rémülten állapítják meg, hogy az előző napi bulin az alkohol hatása alatt nagy butaságot csináltak. Milán próbálja elterelni magukról a gyanút, de később lebuknak egy videó felvétel miatt. Bár bűnbánóan bocsánatot kérnek, ez már nem elég Samunak.