Folytatódik a Barátok közt forgatása

Barátok közt, RTL Klub

Újraindult a Barátok közt forgatása

 

Rövid időn belül másodszor kellett leállítani az RTL Klub rangidős napi drámai sorozatát, mert egy újabb közreműködő COVID fertőzött lett. A produkció azonnal megtette a szükséges óvintézkedéseket, és miután mindenki negatív teszttel rendelkezett, szeptember 23-án ismét elindult a forgatás.

 

Mintegy két hete derült ki, hogy a Barátok közt egyik közreműködője COVID fertőzött. A forgatás leállítása, a dolgozók szűrése, a helyiségek fertőtlenítése, valamint a negatív teszteredmények után ismét elindultak a munkafolyamatok, ám egy másik közreműködő néhány nappal később rossz közérzetre panaszkodott, majd kiderült: ő is koronavírusos.

A sorozat forgatása ezúttal egy hétig szünetelt, ez idő alatt a stábtagok és szereplők újabb PCR szűrésen vettek részt, valamint fertőtlenítették a stúdiót és a hozzá tartozó helyiségeket. A COVID tesztek nem mutatták ki, hogy a vírus jele, így folytatódnak a Barátok közt munkálatai.

A sorozat első koronavírus-érintett dolgozója felépült a betegségből, jó a közérzete, két negatív PCR teszttel rendelkezik, ezért munkába állhat. A másik COVID fertőzött közreműködő állapota kielégítő.

A produkció gyártója felkészült arra, hogy a jelenlegi, kiszámíthatatlan járványhelyzetben további leállásokra lehet számítani, ezért átszervezi munkafolyamatokat, ehhez igazítja a munkarendet. Emellett továbbra is mindent megtesz a produkció összes dolgozójának egészségéért, és a jövőben is tartja a szigorú egészségügyi biztonsági szabályokat, valamint a rendszeres szűréseket.

 

Barátok közt – minden hétköznap 17:05 és 22:55 órától az RTL Klubon.