Jóban Rosszban 193-207. rész tartalma

Jóban Rosszban 193-207. rész tartalma

 

2024.06.24., Hétfő 12:20

193. rész

Miközben Judit már majdnem nyeregben érezheti magát Pétert illetően, görcsösen próbál vigyázni arra, hogy el ne szólja magát a kollégák előtt. Ez persze nem könnyű feladat egy szerelmes nőnek, és olykor Judit is vét hibákat... Ám nemcsak ő hibázik a kórházban, de szerencsére nem a műtőben van a baj, hanem a büfében. Ibolya ugyanis végre szabadságra menne, helyét Margit nemrég talált barátnője, Linda venné át. Miközben Barbara még mindig Réka és Iván szerelmével van elfoglalva, Gergőt Zoé lelki élete foglalkoztatja. Mármint, hogy ki is lakik az egzotikus diáklány szívében.

194. rész

Judit némileg csalódott, azt remélte, hogy Péter már döntött magában a kettejük ügyét illetően. Füredi viszont egy másik döntést próbál kicsikarni, most éppen Tímeából. Hiszen hiába találták meg gyermekének anyját, ha a fiát mégsem láthatja... A kórházi betegfelvételen egy nagy darab, sármos férfi jelentkezik, bizonyos Garai Árpi. Ám már az első vizsgálatoknál kiderül, hogy nem egyszerű esetről van szó, hiszen Árpi nem hajlandó levetkőzni az ápolónők előtt... A végső kétségbeesésében Viola segítségét kérő önkormányzati titkár pénzhez ugyan jutna, de egyáltalán nem olcsón. De nem a kamat sok, hanem a szívességért cserébe kért információ. Ezalatt egy fiatal nő is megjelenik a kórházban, határozott céllal jön, bár egyáltalán nem beteg...

195. rész

Violát sokkolják a titkártól kapott információk. Elszántnak érzi magát Előd ügyében, ugyanakkor eszébe jut, hogy ígéretet tett Villőnek... Réka ugyan megpróbálja leszerelni Angélát, de tudja, ezzel nem oldotta meg a problémákat, sőt, innentől visel igazi felelősséget Angéláék sorsáért. Árpi gyorsan a kórház kedvence lesz, hiszen a jámbor óriásnak egészen különös dolgai vannak. Lindának pont elég volt egy nap, hogy elege legyen a kantinból, ám ha egyszer elvállalt valamit, akkor attól nem lehet ilyen könnyen szabadulni...

2024.06.25., Kedd 12:20

196. rész

Teljes az üzem a Kék Macsekban, miközben Előd és Viola házasságuk legújabb válságát próbálják megoldani. Ám a Macsek személyzete nem tud velük foglalkozni, mert egy új csapat bukkan föl a kávézóban. Péter már-már örül, hogy végre rendezte a dolgait Nándival, a régi-új gazdasági igazgatóval, ám arra nem számít, hogy néhány "csontváz" van még a Nándi-féle szekrényben.

197. rész

Ez a békülések napja lenne, hiszen Csillagkút levegője valósággal szikrázik a botrányoktól. Előd Violával, Dávid Barbarával, Péter pedig Nándival csatázik. Pongrácz főorvos Judittal szeretné csillapítani a rosszkedvét, ám a máskor oly kedves főnővér is undokká válik. Úgy látszik, a kórházban csak a betegek érzik jól magukat, a nemrég égési sérülésekkel behozott fiú barátra lel, és Gergő is elérkezettnek látja az időt, hogy a tettek mezejére lépjen.

198. rész

Úgy látszik, a szerelmi válságok kortól teljesen függetlenek, csak egészen más technikákat alkalmaznak a felnőttek, mint a fiatalok vagy a tinédzserek. Persze egyáltalán nem mindegy, hogy egy régi, vagy egy éppen bimbózó kapcsolat konfliktusait látjuk. Barbara és Dávid például már jó ideje marják egymást, lassan föl kell tenniük a kérdést, hogy megvan-e még a régi szerelem? Rékának ezalatt nem sok ideje jut a saját szerelméről gondolkozni, mert energiáinak zömét Luca köti le. Mindenképpen segíteni szeretne a kislányon, ám minél több információt tud meg róla, annál reménytelenebbnek látja a helyzetet.

2024.06.24., Hétfő 12:10

199. rész

Előd most már végképp tanácstalan Violát, és főképpen az oly nagyon vágyott Várnagy-trónörököst illetően. Szeretné rendezni a dolgokat, de jószerivel minden napra jut valami a cirkuszból. A nővérek közt az új doki, Mányoki doktor a legfontosabb téma. Elkezdődik a találgatás, hogy milyen pasi is lehet civilben a titokzatos fiatalember. Péter minden esetre elégedett a munkájával, ami meglehetősen fontos most, amikor energiáinak jelentős részét Judit köti le. Pontosabban az, hogy maga sem tudja, mit is akar a főnővértől. Pedig Barbarának is nagy szüksége lenne most rá...

200. rész

Miközben Péter az új kapcsolatán tépelődik, Judit nyeregben érzi magát. Tehát nem volt hiába a várakozás, a taktikázás... Úgy dönt, eljött az ideje annak, hogy ország-világ megtudja, ők immár egy pár. Barbara viszont már sokadik nekifutásra sem tudja rendezni a viszonyát az anyjával. Nándi beköltözése a családi villába igencsak megviselte a saját ügyeibe is teljesen belegabalyodott tinédzsert. Előd taktikát vált: ha a kedveskedés, a hízelgés nem segített, akkor talán az hozhat megoldást, ha féltékennyé teszi Violát. A kórházban változatlanul Mányoki a fő téma, aki közben egyre jobban belakja a klinikát. Két kedvenc betege is van: Berci és Árpi...

201. rész

Péterék lebukása Nándi előtt kicsit átértelmezi a dolgokat? A főorvos úr ezzel nyilván nem tudja tovább őrizgetni a titkot, amelyet Judit amúgy is megpróbált már női trükkökkel a kórházszemélyzet tudomására hozni. Kérdés, hogy mit kezd az új információval Nándi, és hogyan reagál Laura, ha végül ő is értesül a fejleményekről. Közben Előd és Viola között tovább dúl a háború. Előd szeretné helyreállítani a békét, ám azért - ahogy korábban is tette - vigasztalásul ki-kikacsintana a házastársi hűségből. Füredi sem feltétlenül boldog Tímea elzárkózása miatt, ezért most otthon búsul. Rékát teljesen leköti Luca sorsának rendezése. A Macsekban pedig feltűnik egy különös, titokzatos nő...

2024.06.24., Hétfő 12:10

202. rész

Luca egészségi állapotát látva Réka a kislány minden ellenkezését letörve döntő lépésre szánja el magát. Ezt persze nem lesz könnyű átverekedni az élettársától tartó Angélán. Miközben Linda még mindig Margit nyakán lóg, Viktort elkezdi érdekelni, hogy mi is van Pető doktor és Irén között. Dávid viszont Zoé iránt érdeklődik, ám ebben a képben még zavaró tényezőként ott van Gergő is. A Macsek személyzetét változatlanul a titokzatos új nő kiléte foglalkoztatja, Lenke pedig egy másik titoknak próbál a végére járni: hogy is volt az annak idején Attila és Tímea között?

203. rész

Árpit annyira földobja a randi ötlete, hogy azonnal üzletet lát benne. Rozi személyében mindjárt egy üzlettársa is lenne, de akkor még mindig kérdés, hogy melyik lenne az erre legalkalmasabb hely. Judit és Péter viszont már megtalálta a helyet egy hétvégi romantikázásra, ám valaki mindig bezavar az édes-kettes életébe. Különösen, hogy valaki megint nem tudja tartani a száját... A Macsekban végre akad valaki, aki ismerni véli a titokzatos Vivient. És most már Lenke is világosan lát Füredi gyermeke ügyében...

204. rész

Füredinek rá kell döbbennie, hogy magánnyomozásával alaposan fölforgatta egy másik család életét. Pont azokét, akiket pedig - ismerve, vagy ismeretlenül - szeret. Péter új viszonya alaposan megviseli a Dávid miatt amúgy is labilis Barbarát. Előd meghívja a Macsekba az éppen csak felgyógyult cimboráját, Árpit, ám a produkció végül balul sül el. Viola ugyanis rosszul viseli a hetvenkedést, ám saját dolgain kívül másra is jut ideje: mintha azt látná, hogy öccse Linda felé kacsintgat.

2024.06.24., Hétfő 12:10

205. rész

János és Irén erdei futása jól indul, de gyorsan kiderül, hogy ebben is célszerű a fokozatosság. Persze, minden rosszban van valami jó. Mint ahogy abban is lehetne valami jó, hogy Laura és Péter - puszta véletlenségből - egy liftben próbál följutni az emeletre. Legalább mindenki föl tudja tenni a maga legégetőbb kérdését. Közben Előd hol Árpival, hol Helénnel vigasztaltatja magát Viola miatt. Ám az amerikai nővel váratlanul történik valami...

206. rész

Alaposan tévedett, aki azt hitte, hogy a Pongrácz családban már nem eshet több meglepetés. A nem várt fordulatot természetesen most is Laura hozza, bejelentése pedig végképp felkavarja Pétert, és a már-már békülő Barbarát. Az új helyzet persze Nándi és Péter viszonyát sem hagyja érintetlenül... Közben a Kék Macsekban Rozi és Árpi beindítja új vállalkozását, ami persze még korántsem kiforrott, ám ügyfelekben így sincs hiány. Füredi és Lenke megkísérlik rendezni kapcsolatukat. Közben a kórházba új beteget hoz a mentő...

207. rész

A Csillagvirág Klinika dolgozóinak az új beteg adja a fő tennivalót. Az életét ugyan sikerült megmenteni, de hiába próbálják szóra bírni, mindez reménytelennek tűnik, legalábbis Viktor számára. Persze lehet, hogy Pető doktor módszerei segítenének... Péter megpróbálja megvigasztalni a reménytelenül elkeseredett Barbarát, míg Árpi a helyzetébe belenyugodni képtelen cimboráját, Elődöt próbálja jobb kedvre deríteni. Előd ugyanis képtelen beletörődni abba, hogy Viola immár nem úgy ugrál, ahogy ő fütyül.