A világ változik, de egy dolog biztos: mindig szükség lesz olyan emberekre, akik meg tudnak fogni egy szerszámot, és értik is, mit csinálnak vele. A digitalizáció ellenére a kétkezi munka továbbra is nélkülözhetetlen. Sőt, a modern technológiák még inkább felértékelik azokat, akik értenek az ősi szakmákhoz, szerszámokhoz, vagy akár új eszközökhöz egyaránt. Hazánkban pedig szerencsére mind az állam, a cégek és a lakosság is díjazza a kiváló szakembereket.
Nincs hiány munkahelyekből a vidéki régiókban, sőt, néhány közülük kifejezetten erős e téren
Sokan úgy hiszik, hogy csak Budapesten van lehetőség boldogulni. A valóság viszont az, hogy egyre több vidéki városban is bőséges a választék jó szakmunkás állásokból. Eger például régóta nemcsak a boráról és a történelméről híres, hanem arról is, hogy dinamikusan fejlődik. Új gyártócsarnokok, felújítások, ipari fejlesztések – ezek mind-mind olyan projektek, amelyekhez hozzáértő kezek kellenek.
Eger városa is azok közé a modern, élhető – és egyben történelmi – települések közé tartozik, ahol nincs hiány a munkalehetőségekből, és emellé még jó életminőség is párosul. Az alábbi url alatt pedig gyorsan és egyszerűen meg is lehet találni a meghirdetett szakmunkákat, az egerallas.hu egri állás és karrier oldala pedig az egyéb helyi állásokat is felsorakoztatja.
Támogatott képzések, ösztöndíjak és állami programok
A magyar állam az utóbbi években célzottan támogatja a szakmunkás utánpótlást. Nemcsak a duális képzés erősödött meg, de egyre több ösztöndíjat és gyakorlati lehetőséget kínálnak a szakképzésben tanulóknak. Ilyen például az ágazati képzőközpontok rendszere vagy a tanulói munkaszerződések, amelyek már tanulókorban is fizetést biztosítanak. A legjobban teljesítők pedig akár államilag finanszírozott továbbképzésekre is mehetnek, sőt egyes hiányszakmákban még plusz juttatás is járhat.
A cél egyértelmű: ne tűnjenek el azok a mesterségek, amelyekre mindig is szükség volt, és legyen újra presztízse a jó szakembereknek. Hiszen egy megbízható vízvezeték-szerelő, egy precíz burkoló vagy egy gépkezelő nélkül egyszerűen megáll az élet.
A jó szakma biztos alap
A stabil egzisztencia sokak számára még mindig egy diplomához kötött álom. Az elmúlt évek viszont megmutatták, hogy egy jó szakma legalább ilyen biztos alap lehet. A keresett szakemberekért versengenek a cégek, különösen olyan területeken, ahol a kézi munka és a precíz tudás egyszerre kell. Ráadásul ezek a munkák gyakran válságállók – hiszen az embereknek mindig szüksége lesz javításra, építésre, gyártásra.
Az is nagy előnye ezeknek a szakmáknak, hogy az elvégzett munkának azonnal látszik az eredménye. Nem kell éveket várni a sikerre. A mester keze nyoma ott van egy felrakott csempén, egy működő gépen vagy egy felépített tetőszerkezeten.
Mitől lesz valaki jó szakember?
Sokszor azt hisszük, hogy a jó szakember „születik”, pedig inkább tanul és fejlődik. Tapasztalat, precizitás, megbízhatóság – ezek azok a tulajdonságok, amelyeket az ügyfelek értékelnek. Nem feltétlenül kell azonnal mindent tudni, de nyitottnak kell lenni a tanulásra, a fejlődésre, és arra, hogy egy munka ne csak le legyen tudva, hanem valóban jól is legyen elvégezve.
Akinek megvan ez a hozzáállása, annak ma már biztosított a kereslet. A cégek keresik azokat, akik pontosak, vállalják a felelősséget, és tudnak csapatban is gondolkodni. A szerszám nem elég, kell mögé ember is, aki tudja, mire való.
Eger: a történelmi, de egyben modern, élhető város
Ha valaki nem szeretne a főváros nyüzsgésében élni, de fontos neki, hogy legyen munkája és lehetősége, Eger remek választás lehet. A város nemcsak turisztikailag vonzó, hanem gazdaságilag is fejlődő pályán van. Egyre több beruházás indul, bővülnek a gyártósorok, és egyre több vállalkozás keres hozzáértő szakembereket.
Az életminőség is persze fontos, sőt, az egyik, ha nem a legfontosabb szempont. Egy kisebb városban könnyebb egyensúlyt tartani a munka és a magánélet között. Kevesebb a dugó, több az ismerős arc, és az ember hamarabb megtalálja a helyét. Akinek számít a közösség és az átláthatóbb környezet, az könnyen otthon érezheti magát a méltán híres Egerben.
(támogatott tartalom)