Wolf Kati Takács Nikolasszal duettezik!

December 22-én, három nappal a döntő után az X-Faktor döntősei a Papp László Budapest Sportarénában adnak fergeteges koncertet.



Gőzerővel készülnek az X-Faktor még versenyben lévő énekesei a szombati élő adásra, de már megkezdődtek az előkészületek a december 22-ei koncertre is.

A 12 döntős ismét együtt lép színpadra, és Schiwert-Takács László, az X-Faktor kreatív főszerkesztője elárulta, közös produkciók és duettek is szerepelnek a programban. Az est egyik pikantériája, hogy Wolf Kati és Takács Nikolas duettet énekel majd. A múlt hétvégén ők ketten párbajoztak a bent maradásért, végül Wolf Katinak kellett befejeznie a versenyt.

A két énekes nagyon kedveli egymást, ezért is volt számukra öröm, hogy együtt énekelhetnek a Papp László Budapest Sportaréna színpadán.

Az X-Faktor tehetségeinek többsége most először énekel majd ekkora közönség előtt, és a fergeteges hangulat, illetve a telt ház – a jegyeladások jelenlegi állása szerint -, garantált. A ShowTime Budapest tájékoztatása szerint állójegyek ugyan még kaphatóak a Ticket express jegyirodáiban és az Eventim hálózatában, de ülőjegyeket már csak korlátozott számban vásárolhatnak meg a rajongók.