Óriásira nőtt az érdeklődés Michael Morpurgo harminc éve megjelent War Horse című regénye iránt, amióta bemutatták Steven Spielberg Hadak útján című háborús drámáját, amely a könyv nyomán készült.
A BBC online hírszolgálat jelentése szerint két hét alatt több fogyott a kötetből, mint a regény megjelenése utáni 25 év során összesen. A War Horse jelenleg a brit könyves bestsellerlista élén áll.
Morpurgo számos nagy sikerű ifjúsági regényt írt. A lepkeoroszlán vagy a Peaceful közlegény magyar kiadásban is megjelent.
A War Horse egy ló története: az állatot elszakítják gazdájától és katonaló lesz belőle az első világháborúban. A regény "reneszánsza" akkor kezdődött, amikor néhány éve színdarab készült belőle. A színmű premierjét 2007-ben tartották Londonban, és tavaly a Broadwayn is bemutatták.
Spielberg filmváltozata tavaly decemberben került az észak-amerikai mozikba, Nagy-Britanniában január közepe óta vetítik, Magyarországon február 9-én debütál. Kiadója, az Egmont Press szerint Nagy-Britanniában hetente több mint 30 ezer példány kel el a regényből a film brit bemutatója óta.
Az először 1982-ben megjelent műből 2007-ig világszerte mindössze 50 ezer darabot adtak el. Nem szokatlan, hogy a filmes adaptáció megnöveli az eredeti mű iránti érdeklődést. Az viszont nagyon ritka, hogy egészen a bestsellerlista csúcsára röpítse a könyvet - jegyezte meg a telegraph.co.uk.
Morpurgo, aki több mint száz könyvet írt gyerekeknek, korábban elmondta, hogy a War Horse az eladások szempontjából nem tartozott legsikeresebb művei közé. "Három vagy négy nyelvre fordították le, és Amerikában is megjelent, de nem futott be" - mesélte.
A színdarab premierjétől a film premierjéig világszerte 950 ezer darab fogyott a regényből. Bár a film megosztotta a kritikusokat - egyeseket megindított a produkció érzelmes stílusa, mások a hitelességet hiányolták -, a nézők kíváncsiságát nyilvánvalóan felcsigázta a könyv iránt.
MTI