Michela Murgia első könyvében tabutémával foglalkozik, költői, egyszerű és nem ítélkezik.
A szardíniai faluban játszódó történet Bonaria Unarria és Maria Listru különös egymásra találását meséli el. Az idős néni magához veszi Mariát, egy özvegyasszony negyedik gyermekét. Soreni lakosai értetlenül és rosszindulattal nézik a tehetős öregasszony tettét, de az évek során elhalkulnak a hangok látván a két ember között kialakult kapcsolatot.
Soreni zárt közösségének lakói szinte mind tudják, mivel foglalkozik valójában Bonaria Unarria. Félnek és tartanak tőle, de tisztelik a nappal varrónőként dolgozó Bonariát, aki időnként az éjszaka folyamán, titokzatos okból távozik az otthonából.
Egy baleset után Maria számára is kiderül a titok, Bonaria Unarria egy accabadora, a lélekanya, ősi tudás, ősi bölcsesség birtokosa. Segít a szenvedőkön, amikor a test már nem él, csak szenved, a lélek szabadulna, de nem megy egyedül.
Lélekgyermeknek nevezik azt, akinek két anyukája van, egy igazi és egy, aki felneveli, magához fogadja, mert sajátja nem lehetett. Michela Murgia érzékeny témával foglalkozik, van e jogunk dönteni életről-halálról. Elmeséli Maria történetén keresztül, aki a lélekanya lélekgyermeke lesz, milyen elhallgatott szokások szerint működött ez az 1950-es években Szardínián, egy kis faluban, Soreniben.
Michela Murgia szavai a halálról, az elfogadásról és az életről egyszerre költőiek, de a szó nemes értelmében és nem hatásvadász módon egyszerűek. Egy szép történet arról, amiről nem illik beszélni, nem szabad tudni róla, még akkor sem, ha létezik és az élet velejárója.
Molnár Gábor