Baráth Katalin krimije az 1900-as évek elején játszódik Ókanizsán, a városkában, ami alapvetően inkább unalmas, mint sem, de szörnyűség történik, rejtélyes halálesetek borzolják a hangulatot, amit Ady verse árnyal tovább.
A főszerepben Dávid Veronika, aki szakít a kor hagyományaival, és különösen érdekli a költészet, az irodalom és nem akar mindenáron feleség lenni. Persze a szerelem őt sem hagyja hidegen, még ha nehezen is érti meg, hogy ő is szerethető, de nem akar a gondos feleség és háziasszony szerepébe csöppenni.
Veronika szeret mindenbe belekotnyeleskedni, mindenről van egy gondolata, főleg akkor, ha ő az egyik majdnem szemtanúja a városka bolondjának, Vili halálának, aki egy késsel a hátában zuhan be a könyvesboltba, ahol Veronika dolgozik.
Veronika természetesen elkezd kombinálni, ahogy a városka összes asszonya, mindenkinek van egy elképzelése, miközben a nyomozás folyik Veronika segítségével. Mert Dávid Veronika nem akar kimaradni semmiből, mindig lát valamit, és ha már lát is, akkor azt meg kell osztania a nyomozást vezető kapitánnyal.
A történetből nem maradhat ki szerelmi háromszög sem, Veronika gyerekkori szerelme is felbukkan, valamint egy sármos és a költészetben otthonosan mozgó huszártiszt is felkavarja főhősnőnk érzelmeit.
Baráth Katalin remekül mesél, a kor hangulatát jól érzékelteti az olvasókkal, szórakoztató olvasmány, még akkor is, ha olyan nagyon nem döbbenünk meg a végén. Krimi, de igazi csattanó nélkül, történet, amelynek a világában jó elmerülni. Egyszerre kapunk képet egy vidéki városról, a hangulatáról, az emberek gondolkodásmódjáról és Pestről, amelynek szele csak nagy ritkán ér el Ókanizsára, de a költészet téren és időn is áthatol.
A szereplők szerethetők, izgulunk, drukkolunk értük, még a megmosolyogtató ballépéseik ellenére is és persze végig szorítunk Veronikáért, találja meg az igazit, mert ez egy romantikus történet, nem csak egy krimi.
Molnár Gábor