Glen Duncan főszereplővé emeli a vérfarkasokat és ledönti a trónról a vámpírokat.
Persze csak egy könyv erejéig, mert a vámpír irodalom azért nagyobb népszerűségnek örvend, mint a vérfarkasokról szóló történetek, de most majd megszeretjük a szexualitástól túlfűtött fenevadakat.
Jake Marlowe egyszerre kegyetlen gyilkos, mert nem tehet mást, holdtöltekor átváltozik és akkor a farkas, a fenevad lénye kerül felül. Cserében viszont már elmúlt kétszáz éves és akár négyszázig is élhetne, ha akarna. De nem akar, belefáradt az élvhajhászásba, egyedül érzi magát, depressziós, hagyná már, hogy őt is elkapják a vadászok.
A vadászok olyan jól végzik a dolgukat, hogy Marlowe fajtája utolsó példánya marad. Közben meg felbukkan egy titokzatos szervezet, az „impotens” vámpírok is harcba szállnak életért és halálért, vagyis Marlowe célja nem olyan egyszerű, mint azt gondolná.
Glen Duncan könyve nem széplelkeknek való, brutálisan kegyetlen, szexuálisan vadállatias, de nem ponyváról van szó. Marlowe a vérfarkasok rocksztárja lehetne, vagy legalábbis úgy él, mint egy rocksztár, csak a rivaldafény kerüli, vagy ő kerüli a rivaldát. Ennek ellenére minden lépését figyelik, ő maga meg naplót ír szerencsénkre, nem vámpírnaplót, hanem a vérfarkas naplóját.
Az utolsó vérfarkas mindezek ellenére még humoros is, a főszereplője intelligens, a vérfarkas lénye ellenére szörnyen emberi, a története meg érzésekkel teli segélykiáltás.
Molnár Gábor