Mariam Petroszjan könyve a mai kortárs orosz irodalom egyik legnagyobb alkotása, nagykönyv, tartalmas, varázslatos, egy különlegesen zárt világról, egy kirekesztett világról és a felnőtté válásról.
A Ház különálló, a környék lakói legszívesebben lebontatnák már, ránézni sem szeretnek. Szép lassan kiderül a számunkra is, hogy a házban sérült gyerekek laknak, van, aki tolószékes, van, aki vak, van, akinek keze nincs, a lényeg, hogy számkivetettek, még a családjuk is inkább az intézetben látná őket szívesen, ahol gondoskodnak róluk, ahol tanulnak, de azért mégis elkülönülve élhetnek.
Petroszjan alkotása nagy vállalkozás a maga 800 oldalával, elolvasni is az, de elvarázsol a történet, a rengeteg mese, félelem és barátság. Bajtársiasságot ismerünk meg a Házban, a csoportok törvényeivel, a maguk keménységével és biztonságérzetével.
A Házban vezetők vannak, falkák, falkavezérek, mint minden zárt társadalomban, megvannak a saját törvényeik, de közben megismerjük egy zárt világból való kiszakadás rémét is, mindent áthat a bentlakók félelme. Biztonságban csak a sajátjaid között vagy, a Házban, a Kint veszélyes. A kibocsátás napja a legrémisztőbb időszak a Házban, a Kint a számukra olyan, mint a halál. Akit kiengednek, az a bentlakók számára halott.
A Ház „olyan, mint egy sziget a tenger közepén”. Biztonságot nyújt, a Kint bizonytalan, olyan hely, ahol nem látják őket szívesen.
Minden fejezet egy mozaikdarab, megismerjük a Ház felszabdalt egészét, zaklatott lelkek zaklatott életét és közben mégis mindent áthat a szeretet. De nem csak a gyerekek szemszögéből látjuk ezt a világot, hanem a felügyelőkéből is, akik hiába igyekeznek, egyszerűen csak kapizsgálják az egész mélységét.
„A Vak hallgat. Hallgatja ezt az embert, aki a Házban él, és nem tudja, mi az a Ház. Nem ismeri az éjszakáit, az éjszakák törvényeit.”
A Ház egy olyan hely, ahol mindenki számára máshogy jár az idő, van, akinek egy hónap csak egy hónap, de az is lehet, hogy száz év, van, aki eggyé válik a Házzal, sőt maga a Ház, de van, aki csak vendég és sosem fogja fel, mit jelent egy bentlakónak ebben a közösségben élni, vagy ebből a közösségből kikerülni.
Mariam Petroszjan könyve egyszerre könnyű olvasmány, repítenek a történetek a maguk megfoghatatlan világával, és egyszerre nehéz olvasni, mert minden sora mögöttes tartalmat rejt, itt semmi sem az, aminek látszik.
Molnár Gábor