A gyanú árnyékában 148 - 152. rész tartalma
Magyar dokureality-sorozat
2013.03.25., Hétfő 17:20 - 148. rész - Kikészít a szomszédom
Bodnár Edit egy bérházban él együtt fiával, Ferenccel. Az idős asszony folyamatos vitába keveredik a szomszédjaival, az ok bármi lehet. Vagy a szemetet nem az előírások szerint szelektálják vagy túl hangosak. Az ideje nagy részében azzal foglakozik, hogy panaszlevelet ír a házkezelőségnek. De egy nap a szomszédok visszavágnak, és azzal fenyegetőznek, hogy kollektívan felmondják a bérleményt, ha Edit nem költözik ki. De Editet semmi nem állíthatja meg, a szomszédháború pedig egyre nagyobb méreteket ölt. Egy nap Edit, szomszédja, András nyakára küldi a rendőrséget, mert a férfi állítólag lejárt műszakival közlekedik. Egy fiatal házaspárnak, Tímeának és Máténak a Gyámügyi Hivatallal gyűlik meg a baja, mert Edit azzal az indokkal jelenti fel őket, hogy nem megfelelően gondoskodnak a gyermekeikről. A felette lakó szerelmespárt azért jelenti fel a rendőrségen, mert szerinte túl hangosan és „lehetetlen időpontokban“ élnek szerelmi életet. Ferenc, az anyja elnyomása alatt él, és az asszony őt is felhasználja céljai eléréséhez. Azonban a szomszédok bosszút forralnak, és nem akármilyet.
2013.03.26., Kedd 17:20 - 149. rész - A tanárával erőszakoskodó diák
Júlia és Miklós boldog házasok mindaddig, amíg a kezdő tanárnő, Júlia nem jelenik meg a megbeszélt helyen, hogy megünnepeljék a második házassági évfordulójukat. Júlia aznap este ok nélkül még a hálószobából is kirúgja a férjét. Másnap reggel sem hajlandó megmagyarázni a furcsa viselkedését. Egy veszekedés után ráüvölt Miklósra, hogy soha többé nem megy vissza az iskolába tanítani. Az elektrotechnikus Miklós nem érti: a tanári állás Júlia álma, és eddigi állításai szerint nagyon jól érezte magát abban a középiskolában, ahol jelenleg tanít. Miklós utánajár az ügynek az iskolában és megtudja, hogy Júlia nagyon visszahúzódó, és csak nagyon keveset kommunikál a kollégáival. A férjben tehát felmerül a gyanú, hogy akkor felesége, akkor miért mesélt eddig kizárólag pozitív dolgokról az állásával kapcsolatban? És hol volt a házassági évfordulójukon? A házaspár újra összeveszik, míg Júlia végül sírva összeomlik, és elmondja férjének, hogy egy nap, a testnevelési órája után megerőszakolta az egyik diákja az öltözőben. Miklós is teljesen kikészül és mindenáron bosszút akar.
2013.03.27., Szerda 17:20 - 150. rész - Kivel csal meg a férjem?
Katalin és férje, Bálint hat éve ismerik egymást és három éve házasok. Katalin a ruhásszekrény átrendezése közben olyan női fehérneműre bukkant, amely nem az övé. Katalin biztos benne, hogy az eredeti csomagolású vörös szatén alsónemű férje születésnapi ajándéka. Arra gondol, hogy Bálintot is foglalkoztatja kettejük ellaposodott szexuális élete. Nagy várakozással hallgat hát felfedezéséről, és vágyakozással tekint a pillanat elé, amikor a fehérnemű majd végre bevetésre kerülhet. Amikor aztán Bálint születésnapi ajándékként csak egy könyvvel lepi meg feleségét, Katalin bizalmatlanná válik: okkal, mert amikor ismét bekukkant ruhásszekrényébe, azt látja, hogy a szexi fehérneműnek nyoma veszett. Katalin számára nyilvánvaló, hogy a fehérneműt nem neki szánta férje. Katalin hirtelen sejteni kezdi, mi az oka, hogy vonzó férje újabban oly gyakran fordít neki hátat az ágyban: szeretője van! Mikor Katalin a legközelebbi szokásos esti összejövetelükkor a törzsasztalnál beszámol barátnőinek gyanújáról, a várt női szolidaritás helyett furcsa hangulattal kénytelen szembesülni. Lehet, hogy barátnői többet tudnak, mint ő maga? Hogy kiderítse az igazságot, Katalin felfogad egy magánnyomozót és arra kéri, hogy Bálintot vesse alá hűségpróbának. A próba eredménye megdöbbenti Katalint is. De a bajok igazából akkor kezdődnek, amikor Bálintot megtámadják.
2013.03.28., Csütörtök 17:20 - 151. rész - Az anyám sztrájkolni kezdett
Mi ütött hirtelen a háziasszony Erzsébetbe? Egyik napról a másikra a háromgyermekes anya sztrájkba fogott, és kisujját sem mozdítja a háztartásban. A Füredi család egykor szépen gondozott otthona hamarosan csatatérre hasonlít. Senki nem érzi úgy, hogy neki kellene gondoskodnia a rendről. Lányuk, Tímea attól fél, hogy most majd mindenkinek ő lesz a pótanyukája. Apja, Pál eltűnik a kocsmában, öccse, Máté mindig elalszik reggelente, a legkisebb, a 16 éves Lázár pedig a fejébe vette, hogy abbahagyja az iskolát. Tímeának valahogy úrrá kell lennie a káoszon, de úgy néz ki, hogy a családban senkinek a támogatására, sőt még a saját barátjára, Líviuszra sem számíthat. Erzsébet azonban továbbra sem hajlandó foglalkozni családjával, sőt egyre többet mászkál el otthonról és egyre furcsábban viselkedik. A család csak az utolsó pillanatban tudja megakadályozni az is, hogy Erzsébet legkisebb fiát, Lázárt elzavarja a vér szerinti apjához, Ferenchez. Tímea már semmit sem ért. Mitől lett anyja ennyire kegyetlen? Miért tölt hirtelen ennyi időt barátnőjével, Mónikával? Mi beszélnivalója van a két nőnek állandóan? Lehet, hogy Erzsébet beteg, vagy viszonya van egy másik férfival?
2013.03.29., Péntek 17:20 - 152. rész - Meg akarják ölni a férjemet
Adél boldog párkapcsolatban él férjével, Bencével és két gyerekükkel. Adél apja, a nyomdatulajdonos Perczel Ferenc együtt dolgozik vejével. Ferenc és Bence közösen vezetik apósa cégét. Ferenc a semmiből építette fel nyomdáját és nagyon büszke arra, hogy az évek alatt családjának semmire nincs gondja. Egy nap azonban Adél észreveszi, hogy férjét a házuk előtt egy férfi fenyegeti, egy baseballütővel. Bence kimagyarázza magát. Majd kiderül, hogy a férje fegyvert tart a lakásban, amin Adél nagyon kiborul. És ami a legfájóbb számára, hogy egyre többet hallja vitatkozni férjét és szeretett apját. Adél mindkét férfitól próbálja kideríteni, hogy mi kettőjük között a probléma, de ők hárítanak és tagadnak. Bence fenyegetései tovább folytatódnak. Idegen és rosszarcú férfiak figyelik meg a házukat és pénzt követlenek Adél férjétől. Kiderül, hogy Bencének több milliós tartozásai vannak, amit Adél nem ért, hisz a nyomdából elég jól élnek. Majd kiderül, hogy Bence Adél apjától vár anyagi segítséget, aki megtagadja azt. Egy nap azonban hívást kap Adél a rendőrségtől, hogy férjét szándékosan elgázolták és kómában fekszik a kórházban. Adél összeomlik. Biztos összefüggést lát fenyegetések és Bence adóságai között. Fél, hogy férje sosem ébred fel, és nem érti, ki és miért tette ezt Bencével.