China Miéville különleges sci-fi könyvet írt, ahol van ugyan főszereplő, de a legnagyobb szerepet a nyelv kapja, egy új és rideg világban, ahol az emberek léte csak a bolygón őshonos Gazdák jóindulatán múlik.
A könyv az ismert univerzum peremén, az Arieka nevű bolygón álló Konzulvárosban játszódik. A bolygón egy őshonos faj mellett élnek az emberek, de nem egyszerű az élet az elvont dolgokat nem ismerő Gazdákkal, nehéz kommunikálni velük, csak a különös módon párban együttműködő konzulok képesek beszélni a nyelvükön. A Gazdáknak az emberek szinte nem is léteznek, de a Nyelv révén sikerül néhány alapvető dolgot megértetni egymással, sikerül kisajtolni az életben maradáshoz lényeges dolgokat.
A főhősünk Avice, akit kislányként ismerünk meg, ritka tulajdonságának köszönhetően bejárhatta a már gyarmatosított űrt, ezek után tér vissza egykori otthonába, de már férfival az oldalán, a nyelvész Scile-lal.
Avice nem akar központi szerepet játszani Konzulváros életében, de a világlátott nő hamar az események középpontjában találja magát. Az események itt a nyelv, a beszéd és a két idegen nép közötti kommunikáció körül mozog. Hogyan lehet olyan a nyelv, mint a drog, lehet-e megváltoztatni egy másik nép alapvető gondolkodásmódját a nyelv által, mi történik akkor, amikor két teljesen eltérő világ találkozik egymással?
Garantált az összeomlás, garantált a jelenlegi világrend megváltozása. Miéville elgondolkodtató könyvet írt, hasonlatokról és jelzőkről, nyelvi finomságokról, igazságról és hazugságról.
Az érzelmek viszont csak ritkán törnek fel az idegen világ nyomasztó légkörében. Nehéz együtt érezni a főhőssel, mert hiába kapunk egy szépen bemutatott, érdekes és élő világot, nyelvi fordulatokkal, filozófiai mélységekkel, valahol mégis hiányzott Avice lelke a történetből.
Avice nő, és ez igazán csak akkor derül ki, ha éppen nemi kapcsolatot létesít egy, vagy két férfival, amúgy szinte semleges érzésvilágot kapunk, a legmeghatóbb jelenet is egy robothoz fűződik, aki elcseréli tökéletes testét csak azért, hogy egy szóval nem kifejezhető helyzetben képes legyen átölelni Avicét.
Miéville ezzel is talán azt mutatja be, mennyire nem fontosak, vagy leginkább mennyire veszélyesek az érzelmek egy rideg és labilis világban. Egy olyan helyen, amely az univerzum szélén, a még ismeretlen világok kapujában küzd a nyelv által a fennmaradásért.
Molnár Gábor