Végre megjelent magyarul is a harmadik Scalzi könyv a Vének háborúja világából, csalódni nem fogunk, unatkozni sem, mert újabb és újabb szeletét ismerjük meg az író alkotta világegyetemből és annak viszonyaiból. Perry és Sagan újra együtt.
Scalzi a Vének háborúja harmadik részével akár le is zárhatná a történetét, de egy olyan világot alapított, amiről a végtelenségig lehetne majd még írni. Az utolsó gyarmatban a politika sokkal nagyobb részt tesz ki a történetben, mint a korábbi két részben. A stratégia és a humor, a hűség és a szeretet, kihagyhatatlan eleme a könyvnek.
Az utolsó gyarmatban a korábban megismert kedvenceink végre együtt élhetnek. John Perry és a Különleges Erők alkotta Jane Sagan már egy pár, velük együtt él az örökbefogadott lányuk Zoé is, aki a második könyvben a fő ellenségnek kikiáltott Charles Boutin lánya.
A hármas kiegészülve két obinnal, egy távoli bolygón telepedik le, ahol földet művelnek, na meg közben a falusias bolygó rendjére vigyáznak. Az idillnek vége szakad, amikor a Gyarmati Szövetség egyik fő embere érkezik látogatóba hozzájuk felkérni őket egy lehetetlen küldetésre. Legyenek ők a Roanoke nevű új kolóniának a vezetői.
Perryék végül igent mondanak a felkérésre, de ekkor még nem sejtik, hogy a szinte lehetetlen küldetésnek szánt gyarmatosítás még nehezebb, mint azt ők gondolták, vagy azt előadták a számukra. A főszereplőink hirtelen a galaktikus politika közepén találják magukat, ármány, cselszövés és az életben maradás nehézsége az, amivel meg kell küzdeniük nap, mint nap.
Bábok, mások által mozgatható játékfigurák maradnak, vagy Perryék készek felvenni a harcot saját magukért és a kolóniájukért? A könyvből természetesen megkapjuk a nem is akármilyen választ!
Scalzi csavaros történetet hozott a harmadik részbe, a rá jellemző humor nem annyira éles, bár állandóan jelen lévő, a kicsit cinikus John Perry személyében. Most is elveszítünk olyan szereplőt, akit megszerettünk, de hát a világűr meghódítása nem járhat áldozatok nélkül. Scalzi azért nem tör még a kedvencek kiírása terén George R.R. Martin magasságaiba, de talán nem is olyan nagy gond ez a rajongói számára, nem egy tizennyolcas karikával megáldott történetfolyamról van itt szó…
A legnagyobb gondja és előnye is a könyvnek, a végtelenségig nyújthatóság. Míg a Vének háborúja újat hozott, megmozgatta a kicsit állóvízzé váló háborús science fiction műfajt, addig az újabb és újabb könyvek akkora újítást már nem tudnak okozni. Mondjuk ez nem is baj, mert ha már elolvastuk az előző részeket, akkor tudjuk, mire számítsunk az új történetnél. Csalódni nem fogunk, szórakozni, izgulni és a fejünket fogni igen, mert Scalzi megint egy olyan megoldást talált, amire nem számítottunk. Ennek ellenére lassan kezd olyanná válni, mint a Csillagkapu Univerzum történetei. Ha valaki megszerette, akkor várni fogja az újabb és újabb részeket, bár padlót azért nem fogunk tőlük, mert már az elején magasra rakták az ingerküszöbünket, viszont túlzásba sem lehet esni…
Scalzi a Köszönetnyilvánítás részben egyértelműsíti, hogy ezzel a történettel egyelőre be akarta fejezni Perryék kalandját. De azóta tudjuk, szerencsére nem állt le és magyarul is várhatjuk az újabb és újabb részeket a Gyarmati Szövetségről és a rengeteg idegen lénnyel tarkított világról, ahol az emberek nem szeretnének a vesztes fél oldalára kerülni…
Molnár Gábor