Beperelte az igaz történet nyomán forgatott Phillips kapitány című kalózdráma hősét, Richard Phillipset a legénysége.
Az új hollywoodi filmben Tom Hanks látható Phillips szerepében, aki 2009-ben egy kereskedelmi hajó kapitányaként túszul ajánlotta magát, amikor vízi járművét lerohanták a szomáliai kalózok. A túszdráma végén a kapitány kiszabadult a fogságból, a támadók pedig tűzharcban lelték halálukat.
A történtekről Phillips kapitány visszaemlékezései nyomán született film Peter Greengrass rendezésében, amely már több nemzetközi filmfesztiválon sikert aratott - szerdán éppen a Londoni Filmfesztivál nyitófilmjeként vetítették -, és esélyesként tartják számon a díjszezonban.
A bátor kapitányt annak idején maga Barack Obama elnök is köszöntötte és példaképül állította az amerikaiak elé - emlékeztetett a The Daily Telegraph online kiadása.
A Maersk Alabama kereskedelmi hajó legénységének csaknem húsz tagja azonban másként látja a dolgokat: 50 millió dolláros pert akasztottak a kapitány nyakába azt állítva, hogy Phillips nemhogy megmentette őket, hanem éppenséggel kockára tette az életüket, amikor az amerikai és brit tengerészet figyelmeztetéseire fittyet hányva a kalózok által ellenőrzött vizeken hajózott. A bírósági dokumentumok szerint a legénység azt állítja: szándékosan küldték őket a veszélyes vizekre, hogy a vállalat számára kisebb költséggel járjon az útjuk.
Brian Beckcom, a legénység egyik ügyvédje a filmre utalva kijelentette: "A Forrest Gump szintén nagyszerű film Tom Hanksszel a főszerepben, de akárcsak a Phillips kapitány, az is nagyrészt fikció volt".
A produkció mögött álló Sony Pictures szóvivője a pert nem kommentálva közölte, hogy a stúdió nagyon büszke arra a kutatásra, amelyet Greengrass végzett a film elkészítéséhez. Charles Sipkins hozzátette: lehet, hogy vannak eltérő vélemények, de a stáb rengeteg információt gyűjtött a filmhez, és ezek között szerepel a legénység Phillips kapitányt támogató tagjainak állásfoglalása is.
forrás: MTI