Kevin Powers egy nem könnyen megemészthető dologról ír, milyen háborúban lenni, milyen átélni a szörnyűségeket, amit akár megtett, vagy csak látott a katona. A Sivatagi madarak nem egy szokványos dokumentum-szerű leírás, a lélek háborúja a valósággal.
A történet szerint két fiatalember, John Bartle és Daniel Murphy katonának áll, a kiképzés során egymás mellé kerülnek és a háborút is bajtársként kezdik, együtt élik át a borzalmakat őrmesterük, Sterling vezetésével.
Végig Bartle elmesélése alapján jutunk közelebb ahhoz, hogy megértsük milyen lehetett ott, Irakban, egy amerikai katonának, de ezt sem érdemes kihangsúlyozni. Milyen lehetett katonának lenni egy idegen helyen, olyanok ellen harcolni, akik a saját hazájukat védik. Milyen lehetett értelmetlennek tűnő parancsokat teljesíteni, kockáztatni az életet egy olyan dologért, amit ott a helyszínen már talán maga a katona sem tud átérezni.
Powers két szálon viszi a történetet, egy az iraki szál és egy a hazai vonal, amikor már hazaért a háborúból. Végig fenntartja a feszültséget, ami elvezet ahhoz, hogyan hal meg Murphy és mi az a bűn, amit elkövetett Bartle, mi az, ami elől menekülne és mi az, ami elől sosem fog tudni megmenekülni.
A könyve költői, finoman megírt tájleírások, jellemrajzok a háború mindent felőrlő világáról. Bartle, Murphy, Sterling és az otthonmaradtak életéről. Bartle, aki mesél és egyre jobban érzéketlen lesz a szörnyűségek miatt, átéli, hogyan lesz érzelmileg sérült, mikor törik meg és veszik el benne a normális, az egyszerűség, a köznapiság. Minden katona átéli ezt és mindenki máshogy éli meg, mint Murphy is, aki elvész a borzalmak között. A keménynek tűnő Sterling őrmester, a sokat látott 24 éves katona, aki Bartle szemében kegyetlenül nihilista, de elismeri, szüksége van rá ebben a kietlen világban, a túlélésért folytatott harcban. Mert sosem lehet tudni mikor éri őket a vész, és ha kell, akkor emberi mivoltából kivetkezve kell megállni a helyét az embernek az életben maradás érdekében. Legyen az támadó, vagy támadott fél.
Bartle hazaér, menekülne a világ elől, de a világ kíváncsi rá, köszönetet akar mondani neki, mert megvédte őket a terroristáktól. De Bartle nem kér ebből, nem érti miért is kell azt megköszönni, amit ő ott művelt, mert ott volt bizony lényegében háborús bűntett is. Nem kérdés, meg kellett hoznia olyan döntést is, amit az „elkényeztetett városok” lakói nem élhetnek át, nem érthetnek meg. Bartle-nak felelnie kell a tettéért, egy olyan világban, ahol ő hős lett, de felelnie kell maga előtt is és talán ez a legnehezebb feladat.
Napjaink háborúi, mint az iraki, vagy az afganisztáni, megosztják a világot, akár korábban a vietnámi háború is. Az otthoniak érzései viszont jelentősen változtak. A mai amerikai emberek többsége, inkább hősként kezeli a visszatért katonákat és megköszöni nekik, hogy megvédi őket a terroristáktól. A katonákban viszont a leírtak alapján szinte semmi sem változik, és egy szülőnek ugyanúgy nehéz, mint régen is volt.
Emlékezzünk vissza a vietnámi háborúról írt és megfilmesített, talán egyik leghíresebb történetre. John Rambo, Vietnámból hazatérve menekülne a világ elől, de mégis kénytelen harcba szállni a normálisnak mondható világgal. Rambo szeretne normálisan élni, de senki sem kíváncsi rá a civil életben, a háború borzalmai meg nem múlnak a fejében, a harcok a lelkében tovább élnek.
John Bartle is elvonulna a világ szeme elől, meg is teszi, mert nem tud együtt élni az ártatlan tekintetekkel, azokéval, akik nem élték át, amit ő átélt. De Bartle sem tud elmenekülni az emlékei elől. Reméli, az idő segít és nem lesz egész életében lelkileg rokkant az átélt események után. Reméli, az emlékek halványodnak, és nem lesznek mindennapjai elválaszthatatlan kísérői.
Powers könyve talán segít megérteni az otthoniaknak azt, amit a katonák átélnek lelkileg, mert az jóval nagyobb trauma, mint amit a test átél. Annak ellenére, hogy az amerikai hadsereg minden orvosi segítséget megad a katonáinak, a visszatérés nem egyszerű, a test lehet, hogy már otthon van, de a lélek lassan tér vissza, talán sosem.
Powers könyve több díjat is elnyert már, gyönyörűen írja le a napi híradásokban látható események mögötti lelki rezdüléseket, azokat a pillanatokat, amit ép ésszel nehéz felfogni és a szerencséseknek nem kell átélniük.
Molnár Gábor