A Vének háborúja könyveket Scalzi eredetileg lezárta Az utolsó gyarmattal. De külső nyomás hatására (is), nem tudott szakadni a témától és írt egy új könyvet, Zoé történetét. Egy olyan könyvet, ami újra meséli Az utolsó gyarmatot, de egy másik szemszögből, ráadásul Scalzi ezzel a könyvvel a tini lányokat is az olvasójává teszi.
Aki olvasta az előző három kötetet Scalzitól, meglepetés éri és talán értetlenül fogadja, miért is volt erre szükség. Aki olvasta, észre is vehette, hogy azért voltak nem elmesélt események, voltak fehér foltok, nem megmagyarázott jelenetek Az utolsó gyarmat végmegoldása környékén.
Scalzi a Zoé történetében újra elmeséli Roanoke világának meghódítását és megmentését, de most egy tizenöt éves kislány szemszögéből. Egy olyan kislány történetéből, akinek fontos szerepe volt abban, hogy happy endnek örülhettünk a trilógia végén.
Zoé nem egy átlagos kislány. Egy árulónak titulált tudós lánya, aki az obin fajnak öntudatot adott. Zoé a halott tudós lánya tulajdonképpen az obinok istennőjévé vált. Nem tisztelnek senkit sem jobban, mint a lányt, aki megmutatja nekik, milyen öntudatra ébredni.
Zoé egyszerre tekinthető az obinok istennőjének, és tekinthető az új kolónia kormányzójának örökbefogadott lányának, valamint egy tini kislánynak, aki csak önmaga szeretne lenni. De hogyan lehetne önmaga, amikor minden mozdulatát két obin követi, Apacuka és Fundaluka. Ezáltal egy idegen faj lényegében valóságshow keretében tanulja meg milyen öntudatra ébredni. Zoé próbál mindennapi lenni és barátokat szerezni, szerelembe esni, de a sorsa elől nem menekülhet, nem bújhat ki a ráruházott feladatok elől. És azt kell, hogy gondoljuk, Zoé idealisztikusan tökéletesen megérik a szerepére. Igazi példaképpé válhat akár a mai fiataloknak is, sőt gyakran a felnőtteknek is.
Scalzi nagy feladatba vágta a fejszéjét, egy olyan történetet kellett elmesélnie, amit egyszer már elmondott, de ezt úgy kellett megtennie, hogy még sem legyen unalmas a rajongói számára. A könyv első fele inkább egy tininek élvezetes olvasmány, annak ellenére, hogy nem mentes a Scalzira jellemző fanyar humortól.
A könyv második fele viszont minden korosztálynak és nemnek szórakoztató, végre előjönnek olyan dolgok is, amiket nem olvastunk az előző részben, és végre izgalmas lesz a történet felnőtt férfi szemmel is. Felpörögnek az események és Scalzi olyan szintre emelkedik a politikai csavarok és az érzelmek ábrázolásában, ami korábbi részekre nem volt ennyire jellemző.
Scalzi tini lánynak képzelhette magát a könyv megírása közben. A köszönetnyilvánítás részben kiemeli, volt segítsége abban, hogyan is kell éreznie egy tini lánynak.
A Zoé története összességében a Vének háborúja világ egyik legérdekesebb könyve (Bár még mindig az első a legjobb...:)) Olyan könyv, ami sokkal szélesebb rétegeket is elérhet, mint az előző részek.
Molnár Gábor