Nora Roberts: Az oromház rejtélye

Nora Roberts ezúttal sem okoz csalódást olvasóinak: igazi nyári, könnyed olvasmányt kaphatunk tőle. Van benne izgalom, szerelem, nyomozás, egy kis erotika, minden, ami a jó szórakozáshoz kell.

 

Eli Landon, a főhős korábban ügyvéd volt, de miután felesége meggyilkolásával gyanusítják elveszti munkáját, addigi életét, s így elfogadja nagymamája felajánlását, hogy vigyázzon tengerparti házára, amíg ő beteg. Az Oromház mindig is a Landon család tulajdona volt, generációkon át öröklődött, így sok titkot rejt, melyekről gyakran a ma élő családtagoknak sincs tudomása.

De Eli nem marad egyedül a házban, körülötte sertepertél a nagymamája jógaoktatója, egy fiatal nő, aki nem bírja féken tartani gondoskodási hajlamát, így folyton eteti, szórakoztatja a férfit, próbálja kimozdítani búskomorságából.

Talán nem túl meglepő, hogy ez sikerül is neki, és még egymásba is szeretnek, minden flottul halad közöttük, csak pillanatokra villan fel a férfiban a kétely, hogy ez így túl gyors neki eljutni a „szeretlek”-ig és a házasságig, így hamar túl is teszi magát rajta.

Közben persze izgalomban sem lehet hiány, nyomozók nyaggatják Eli-t, hátha mégis ő ölte meg a feleségét, a lány zűrös múltja is kiderül, majd újabb támadások és veszélyek tarkítják napjaikat.

Végül persze kiderül minden, az ártatlanok megszabadulnak múltjuk kínzó árnyaitól, míg a bűnös megbűnhődik tetteiért, és a szerelmesek boldogok lehetnek.

Nagy meglepetéseket tehát nem rejt a történet, a szereplők és események is ismerősek lehetnek, de addig is, míg a regényt olvastuk jól érezhettük magunkat, és elszórakoztunk néhány órán kersztül.

 

Barna Éva