Maklári Tamás történetében egy iskola életébe tekinthetünk be, ahol a diákok átveszik az uralmat és láthatjuk a rendszerváltás óta eltelt eseményeket, fordulatokat, még akkor is, ha a helyszín nem Magyarország, hanem egy kitalált ország, kitalált és eldugott iskolája, egy iskola a határon, a képzelet határán.
A történetet Hegyi szemszögéből látjuk, aki kíváncsiságból jelentkezik az iskolába, tetszik neki az iskolában kapható bizonyítvány mívessége. Találkozni akar a kódexszerű bizonyítvány készítőjével, de ez nem olyan egyszerű, ehhez érnie kell, és rá kell jönnie a titokra, amit az iskola falai rejtenek.
Hegyi mesél, mesél a rajztanárról, aki a demokrácia legnagyobb védelmezője, Ardennekről, aki hol kommunista, hol a legnagyobb keresztény, de mindig a hatalom fő szelében mozog, mesél Henrikről, aki hirtelen az iskola irányítója lesz, Gáborról a vállalkozóról, a diákokról és tanárokról és az elmúlt évekről.
Az iskolában két tábor harcol egymással, az egyik mindent meg akar szerezni, totálisan meg akarja semmisíteni a másik felet. Nem feltétlenül van nehéz dolga, hiszen nagyszerűen tud hatni a lélekre, tudja milyen jelképekkel, milyen képi világgal kell megszólítani őket. A másik oldalon meg olyan emberekkel találkoznak, akik még szurkolnak is nekik, hiszen „Miért ne szurkolhatnék olyan emberek ügyének, akiknek más a világképük, mint az enyém? Ők is ugyanazt a hegyet másszák meg, csak a másik oldalról”.
Az iskolában az idő különlegesen száll, hiszen szinte mi sem tudjuk követni, eltelt-e egy év, négy év, vagy huszonöt, vagy minden röpke pillanat volt talán. A rendszerváltás könyve ez, az eltelt huszonöt évé, és egy kicsit a felismerésé, milyen nehéz megélni egy új világot, milyen nehéz alkalmazkodni az új szelekhez. Van, akinek sikerül és pofátlanul képes kihasználni az elé kerülő lehetőségeket, amiket gondolkodó lényként megtehet, van, aki az előző rendszerben is talpnyaló volt és most is az marad, van, aki szeretne tenni, de nem elég hangos. Tömeghisztéria, önbecsapás, tömegek mozgatása nem csak országos szinten lehetséges, hanem egy iskola is bőven leképezi a társadalom egészét, hiába tűnik kis zárt közösségnek.
A könyv súlyos mondatokkal van tele, tömény, komoly mondanivalóval. Viszont a könyv nem valószínű, hogy a fiatalok széles rétegének az olvasmánya lesz, nem valószínű, hogy megérinti őket a nyelvezet, a stílus, a történet, annak ellenére sem, hogy egy iskolában játszódik. Pedig sok érdekességet mutatna meg nekik az elmúlt évtizedekből. Talán megértenék a középkorúak, vagy a szülők mentalitását, miért viselkednek úgy, ahogy, miért nem élnek a lehetőségeikkel olyan könnyedén, mint a fiatalok megtehetik manapság. De nem csak nekik íródott a könyv, hanem mindenkinek, aki szeret gondolkodni, szeret olvasni és érdekli, milyen volt az elmúlt huszonöt év.
„A demokrácia egy labirintus, amit a bennünk élő vadállat köré emeltünk, hogy elfáradjon benne a dög, mire elérne hozzánk.”
R. Molnár Gábor