Az év egyik nagy durranása a disztópia – sci-fi témában. Brown ugyan „barna”, de a világa szereplői Vöröstől Arany színig terjednek.
A könyv főhőse Darrow, a Marson él és bányász, aljVörös, azért él, hogy a Marsot képesek legyenek élhetővé tenni a jövőben érkező földi lakosság számára. Ezért dolgozik nap, mint nap a bányában és hélium 3-at termel ki az élete kockáztatásával. Kemény világban él, kemény ő maga is, bár a szerelme lágyságot hoz a világába.
Darrow még gyerek és mindent elveszít, Eo, a felesége halott, ő maga is az. De újjá születik és közben kiderül, a Vörösök elől eltitkolják a valóságot, a Mars felszíne már régóta lakható az emberek számára is.
Darrowt felkarolja az ellenállás és a céljuk az lesz, megdöntsék az Aranyak zsarnokságát. Ehhez előbb Darrownak magának is Arannyá kell válnia és be kell épülnie. A legjobbá kell válni az Intézetben, az iskolában.
Felvételt nyer a legkiválóbbak diákok közé, ahol a római istenek tulajdonságaival felvértezett tizenkét ház csatázik azért, hogy csak egy vezér maradjon közöttük. Darrow kalandja tizenhat évesen kezdődik, mire véget ér már talán tizennyolc éves lesz. Gyermekből felnőtté válik, miközben dúl benne a harag az elnyomói ellen, miközben olyanná kell válnia, mint a legnemesebb, vagy a leggyűlöltebb Aranyak.
A Vörös lázadás nagyszerű belépőnek sikerült Brown részéről, rögtön el is keltek a megfilmesítési jogok, nem csoda, hiszen tényleg letehetetlen kategóriába sorolható a könyv. Végig izgulhatjuk Darrow kalandját az iskolában, hogyan küzd meg ármánnyal és hatalomvággyal, nem tudhatja, kiben bízhat, bízhat –e egyáltalán a megérzéseiben.
A könyv kemény, hiszen egy nehéz sorból feltörekvő fiúnak keménynek kell lennie, ezért eleinte a szöveg is az. De az Aranyak nem káromkodnak, így változnak a szavak is a történet előrehaladásával.
Háború, intrika, politika és szerelem. Brown folyamatosan tartogat egy újabb fordulatot, soha nem nyugodhatunk meg, mint ahogy Darrow sem, mert igaz barátokat nehéz szerezni.
A Vörös lázadás a jövőben játszódik és a társadalom nagy része elnyomás alatt él. A legszerencsésebbek Aranynak születtek, ők irányítják a világot, lényegében bármit megtehetnek, de az Aranyak között sem egyszerű a kiválasztás, aki igazán hatalommal akar rendelkezni, kegyetlennek kell lennie, ravasznak és szépnek.
Az első résszel lezárul Darrownak az iskola, amiről szerencsére gyorsan kiderül, hogy inkább gyakorlati oktatás, vagyis tele van izgalommal, csak a legerősebb maradhat, amely képes lehet uralkodni, irányítani és hódítani, mert az Aranyak hódítók, irányítanak és zsarnokok, csak az erőben és az észben és a születési jogban hisznek.
Darrow számára vége az iskolának, de jöhetnek az inasévek, amit majd a folytatásban követhetünk izgalommal. A folytatást Brown 2015-re ígéri, vagyis már készül a következő rész, mi meg várjuk, hogy megjelenjen majd magyarul is, mert Darrow története az év egyik legjobbja lett a maga stílusában.
R. Molnár Gábor