Jodi Picoult könyveiben sosem kell csalódnunk, mindig érdekesek, komoly témát feszegetnek, mindig az utolsó pillanatig letehetetlenek.
A Találj rám is egy ilyen könyv, a kiindulóponttól, hogy egy kislány keresi rég eltűnt anyukáját sok-sok fordulaton keresztül érkezünk el a meglepő végkifejletig. A 13 éves Jenna nem tud belenyugodni anyukája eltűnésébe, nem érti, rajta kívül mért nem keresi senki, de eltökélten meg akarja találni őt, legalább tudni, hogy nem önszántából hagyta őt el.
Az eltűnt anyuka elefántrezervátumban dolgozott, az elefántok gyászmunkáját tanulmányozta, így a történet mellett végigfut kísérőként az elefántok története is, érzéseik tükrözik az emberekkel történő eseményeket. Sok új érdekes dolgot megtudunk ezekről az érzékeny állatokról, miközben drukkolunk Jennának, hogy Serenity, a médium és Virgil, a nyomozó segítségével rátaláljon édesanyjára.
Vajon jobb-e ha az ember tudja a biztos rosszat, mintha csak reménykedik? És el lehet-e valaha engedni meghalt szeretteinket? Az elefántok gyásza az embereknek is példát mutat: meggyászolják elvesztett társukat, napokig is őrzik a testet, azután elfogadják a megváltoztathatatlant és továbblépnek.
A történetben szerepet kap a természetfeletti is, Serenity régebben képes volt kapcsolatba lépni a szellemekkel, de elvesztette a lényeget és így képessége is elpártolt tőle. Mégis érzi, hogy muszáj segítenie a kislánynak. Virgilnek pedig máig bűntudata van, hogy tíz évvel ezelőtt elrontotta a dolgokat, nem tett meg mindent az eltűnt anyuka felkutatására.
Hárman fényt derítenek a régi tragikus éjszaka eseményeire, mégha nem is olyan eredményre jutnak, mint amire számítottak, vagy akár az olvasó számított.
Érdemes tehát elolvasnunk a könyvet, mely közelebb hoz minket az elefántokhoz, a természetfelettihez és az emberi érzésekhez egyaránt.
Barna Éva