Jön a Halt and Catch Fire második évada

Jön a 2. évad – 24 órával az amerikai bemutatót követően

 

 

A Halt and Catch Fire második évada az első olyan sorozat, amely 24 órával az amerikai premiert követően elindul a hazai AMC-n. Közvetlen a premier előtt a teljes első évadot levetíti a csatorna.

 

„Szeretnék építeni egy olyan gépet, amihez senki nem volt elég tökös” – mondta Joe MacMillan (Lee Pace), a Halt and Catch Fire - CTRL nélkül című sorozat első évadában.

A fiktív drámasorozatban a volt IBM-es felsővezető visszafejtette egykori munkaadójának fő termékét és belerángatta akkori vállalatát, a Cardiff Electric-et a személyi számítógépek terén zajló versenybe.

Joe hatalmas technikai bravúrt vitt véghez maroknyi csapattával, miközben a feszültség egyre fokozódott a texasi Szilikon-völgyben és hőseink magánéletében egyaránt.

 

Most, a sorozat második évadának indulásakor 1985 márciusát írunk. Több, mint egy év eltelt, mióta Joe MacMillan felgyújtotta a Cardiff Electronic vállalat egy teherautónyi PC-jét.

A tanulság a következő: a történelemben csak az igazán zavaró ötletek számítanak. A technológia újabb hulláma már úton van és megérkezhet Cameron és Donna Zendülés (Mutiny) nevű cégéhez.

Cameron elképzelése, amely szerint az emberek egyszer majd úgy játszanak a számítógépeken, hogy közben közös hálózaton vannak - megvalósult. A cég azonban bizonytalan anyagi lábakon áll és a két nő között a feszültség egyre jobban éleződik. Tenni akarásuk és az újítás iránti vágyuk azonban ad elég hajtóerőt, amelyből jut Joe, Gordon és Bosworth számára is.

Joe a száműzetéséből igencsak megváltozva tér vissza, ráadásul nem is egyedül, vele jön új szerelme, Sara (Aleksa Palladino).

 

Halt and Catch Fire - CTRL nélkül 2. évad (2015)

Premier: június 1., 21.15

További részek: hétfőnként 21.15