Ha az ember belekezd egy Jodi Picoult könyvbe, tudja, hogy valami szívfacsaró, elgondolkoztató történetre számíthat.
Valami olyanra, amitől nem szabadul meg a könyv kiolvasásával, hiszen olyan problémákat vagy gondolatokat vet fel, amik sosem egyértelműen megoldhatók, nem könnyű állást foglalni velük kapcsolatban. Így van ez ebben a könyvben is.
Az alapszituáció most a következő: adott egy nő, akinek a férjét és a kislányát megöli egy ember, akit ő fogadott be a házába, akiben megbízott. Közben már második gyermekét várja, akiről pár év múlva kiderül, hogy súlyos szívbetegsége van, és csak a szívátültetés mentheti meg. Donort persze nehéz találni, az idő fogy, de ekkor a gyilkos férfi, akit halálra ítéltek, felajánlja szívét a kislánynak.
A nő dilemmája mellett – hogy elfogadhatja-e azt, hogy annak az embernek a szíve dobogjon a lánya mellkasában, aki megölte férjét és gyermekét – még számos probléma felmerül.
A múlt sosem olyan egyértelmű, mint ahogy gondoljuk, talán mégsem az a bűnös, akit annak tartanak. A gyilkos férfi elkezd „csodákat” tenni, sokan őt tartják az újabb messiásnak, ami vallási kérdéseket vet fel, ugyanakkor megkérdőjelezi azt, ahogyan az emberek egymást látják, a felszín alapján ítélkeznek akár túl jót, akár túl rosszat gondolnak valakiről.
Összetett tehát megint a történet, van szó hitről és előítéletekről, tényekről és érzésekről, és megint nem könnyen szabadulhatunk egy Jodi Picoult könyv hatása alól.
Barna Éva