Jodi Picoult a beteg gyerek témakört más könyvében is feldolgozta már, ezúttal egy csonttörékeny kislányról és családjáról szól a történet.
Egy beteg gyermek mindig felborítja a családi viszonyokat, nagy terhelést ró a családra. Ebben az esetben is az anya hozza a legnagyobb áldozatot, ő van a gyermekkel naphosszat, ő gondozza, míg a férj minél többet próbál dolgozni, hogy eltartsa őket. A nagyobbik lány életére is rányomja bélyegét a beteg testvér, hiszen hogy is figyelnének rá annyira, mint húgára.
Már maga az alaphelyzet is megterhelő, ekkor merül fel a lehetőség, hogy kártérítési pert indítsanak a szülők a nőgyógyász ellen, aki nem vette idejében észre a terhesség alatt a betegségre utaló jeleket. A per persze éket ver a házaspár közé, miközben a beteg kislány is úgy érzi ettől, hogy nem is szeretik őt, hiszen elvetették volna, ha tudnak előre a betegségéről.
Nagyobb kárt okoz-e a kislánynak, ha úgy érezheti nem akarták őt, mintha nem kaphatja meg pénz híján azt a támogatást az életéhez, ami élvezetesebbé, elviselhetőbbé tenné azt? És ha csak a látványos problémákra koncentrálunk, mi lesz a családban azokkal, akik magukba rejtik fájdalmukat, tönkretéve magukat ezzel?
Megint egy bonyolult kérdéssel állunk szemben, aminek nincs egyértelműen jó megoldása, sokféle igazság és jogos nézőpont létezik, melyek érdekessé teszik a történetet. Mindez Picoult olvasmányos stílusában, a rá jellemző meglepő és fájdalmas befejezéssel a végén.
Aki szereti a csavaros, elgondolkoztató történeteket, élvezetes stílusban tálalva, annak most sem fog csalódást okozni Jodi Picoult könyve.
Barna Éva