A beépített szépség 46-50. rész tartalma
2015.10.19., Hétfő 13:45 - 46. rész
Raquel elengedi Fernandát, azzal a feltétellel, hogy még aznap elutazik Kolumbiába, és soha többé nem beszél Adrianóval, vagy Blancával. Blanca nyílt összecsapásra készül Raquellel, ezért egy videó-vallomást készít arra az esetre, ha valami történne vele, amit Karinánál hagy, de amit Rafael elkoboz Karinától. Eduardo megtudja, hogy Cristóbalnak viszonya volt Marianával, és azt is, hogy Blanca viszonya Adrianóval csak kitalált mese volt. Fernanda találkozót kér Blancától, de mivel a telefonját Raquel lehallgatja, bérgyilkosai is jelen lesznek a találkozón, ahol Fernanda helyett véletlenül a Victoriának hitt Blancát sebesítik meg életveszélyesen, aki így tüdőlövéssel kórházba kerül.
2015.10.20., Kedd 13:45 - 47. rész
Blanca súlyos állapotban fekszik a kórházban és egyelőre kétséges, hogy túléli-e a sérülését. Fernanda alkut ajánl Raquelnek, mégpedig azt, hogy ő elmegy az országból és soha többet nem tér vissza, viszont Raquel cserébe megkíméli az életét. Catalina egyre inkább úgy érzi, hogy nem lenne helyes férjhez mennie, de apja unszolására belemegy. Viszont könnyíteni akar a lelkiismeretén és elmondja Cristóbalnak, hogy csókolózott Ramónnal. Adriano bevallja Eduardónak, hogy valójában csak barátok Victoriával, és hogy a nő mindvégig őt szerette.
2015.10.21., Szerda 13:45 - 48. rész
A környezetében mindenki azt találgatja, hová lett Blanca, csak Karina nem, ami fel is tűnik a többieknek. Ramon biztosítja Catalinát, ha valóban komolyan gondolja a Cristóballal kötendő házasságát, ő barátként is támogatja majd a jövőben. Mariana pert indít Eduardo ellen, Sofía teljes körű gyámságát illetően, aminek következtében a bíróság nála helyezteti el a kislányt a per lezárásáig. Simona bejelenti Jorgénak, hogy terhes lett tőle, de mivel az ezt igazoló terhességi tesztnek látszólag nyoma veszett, Jorge új tesztet kíván csináltatni Simonával. Mariana megjelenik Raquel házában, hogy magával vigye Sofíát, amivel heves indulatokat és érzelmeket vált ki mindenkiből.
2015.10.22., Csütörtök 13:45 - 49. rész
Lezajlik Cristóbal és Catalina esküvője, mindketten igent mondanak, Ramón nagy bánatára. Catalina sem tűnik teljesen biztosnak a dolgában. Sofía elszökik otthonról, hogy Hugóval ő is ott lehessen. Az esküvőn felismeri Rafaelt, mint aki megpróbálta elrabolni, de Mariana és ő is tagadja, ám Eduardo gyanakszik. Simona azt hazudja Adrianónak is, hogy terhes, Adriano megígéri, hogy támogatja őt. Ezután Simona elmegy Marianához, hogy segítséget kérjen ahhoz, hogy elhitesse mindenkivel a terhességét.
2015.10.23., Péntek 13:45 - 50. rész
Simona Mariana segítségét kéri, hogy elhitesse Jorgéval, hogy terhes. Cristobal és Ramon összeszólalkoznak az esküvőn. Catalina attól fél, hogy hiba volt hozzámenni Cristobalhoz. Raquel megkéri Rafaelt, hogy szerezze meg Ivan Montenegro elérhetőségét Marianától, de a lány szerint nem jó ötlet felvenni vele a kapcsolatot. Socorro meglátogatja az igazi Leticiát, aki gyerekkori barátnője, és elkezdi sejteni, hogy a nő, aki az Altamira családnál lakott valójában Valentina volt. El is megy Leonidashoz, hogy érdeklődjön a dologról. Eduardo megkéri Victoria kezét, míg a lány kómában van.