Megvan az első Hungary's Got Talent győztese

A Dirty Led Light Crew nyerte a Hungary’s Got Talentet

 

 

A programozott fények és a mozgás nyerte el legjobban a nézők és a zsűri tetszését, a Dirty Led Light Crew nyerte az első Hungary's Got Talentet

 

Az RTL Klub Hungary’s Got Talent című showműsorába négyéves kortól, műfaji megkötés nélkül bárki jelentkezhetett. A válogató adásokból a zsűri 30 versenyzőt és csapatot juttatott az élő elődöntőbe, végül 9 döntős produkció közül a nézői szavazatok alapján dőlt el, hogy kié a végső győzelem.

 

A nézők pedig döntöttek: a Dirty Led Light Crew lett az első Hungary’s Got Talent győztese, miután a fináléban a szavazatok elsöprő többségét, 27,3 százalékát gyűjtötték be.

 

A második és harmadik helyen szoros küzdelem volt, ugyanis Badár Tamás a szavazatok 14,7, míg Molnár Nikolett a 14 százalékát szerezte meg, vagyis az első három produkcióra érkezett a voksok több, mint 50 százaléka.

 

Az OTP Bank által felajánlott három millió forintos különdíjat a zsűri Badár Tamásnak, a Got Talent második helyezettjének ítélte oda.