Pierce Brown monumentális és csavaros lezárást adott a Vörös-lázadás trilógiának
Darrow, amilyen magasra emelkedett, majdnem ugyanolyan mélyre zuhant. Örülhet, hogy él, mert sokan kívánják a halálát, szenved, szétszedik a testét és a lelkét a kínzások során, de kitart, mert még vannak céljai. Még ha úgy is érzi elveszítette azt, amiért mindenbe belekezdett, megtalálja, miért érdemes a lázadás lángjait az egész világon fellobbantania.
A lázadás már nem csak körvonalazódik, hanem óriási méreteket ölt. Darrownak szövetségesekre van szüksége, de nem olyan egyszerű igazi segítséget találnia, miközben az Uralkodó szeretné megismerni minden titkát, a régi társai közül nem tudni kiben bízhat, a Sakál ereje egyre nagyobb és mindent megtesz azért, hogy Darrowt megtörje, a lázadást végleg leverje.
Brown a kemény politikai, hatalmi játszmák és kegyetlen háború szövése közben sem vesz el, kézben tartja a szálakat, marad hely az érzelmeknek is. A szerelem, a barátság, a család, vagy a gyűlölet és a bosszú a legerősebb mozgatórugói az emberiségnek. Ezek nélkül hiteltelenekké válnának a szereplői, nem tudnánk megérteni a tetteiket, a bűneiket, a választásaikat.
A három rész közül itt a legnagyobb a világ, nem is csoda, hiszen az egész birodalom léte a tét, az a kérdés, hogy a kasztok, a színek továbbra is Arany elnyomás alatt maradnak, vagy ki lehet törni a rabszolgaságból, meg lehet-e változtatni egy óriási birodalom berendezkedését, ideológiáját úgy, hogy nem robban szét az egész.
Brown jól építi a szereplőit, látjuk a fejlődésüket, tud kegyetlen lenni velük, halnak meg olyan szereplők a legváratlanabb pillanatban, akiket megszerettünk és nagyon reméltük, hogy végig kitartanak Darrow-val a lázadás során, állnak át a másik oldalra olyanok, akikben mi is hittünk. A rengeteg csata, a rengeteg halál ellenére is talán nem olyan durva, nem olyan szigorú a történet, amiért meg kellene kapnia a 18-as karikát, és emiatt is lehet nagy sikere a szélesebb rétegek között. Olyan témákat boncol, amit megélhetünk gyerekként és felnőttként is, talán nem ilyen nagyban, de mindenképpen tapasztalhatunk hasonlókat a mindennapjainkban. Választ ad, szívbe markolót, és mindezt bő ötszáz oldalon élvezhetjük a Hajnalcsillagban.
A trilógiát érdemes egyszerre elolvasni, a rengeteg szereplő, a név és a fejlődésük könnyebben követhető. Jó nyári olvasmány a Vörös Lázadás, az Arany háború és a Hajnalcsillag együtt.
A hírek szerint elképzelhető, hogy megfilmesítik a történetet. Csak remélni lehet, hogy tényleg lesz is belőle film. Ugye rögtön érdemes három részt csinálni belőle, aminek a hátránya: megnehezíti a rajongók számára a várakozást, mert ha évente egy-egy rész jön csak ki, lehet, hogy elveszíti a varázsát. Ahhoz, hogy megértsük a mozgatórugókat, hogy mélységeiben átérezzük a szereplőket, ezt a világot, nagyon nehéz besűríteni mindent egy filmbe. Az sem lenne megátalkodott döntés, ha tévé-sorozat lenne belőle, mint akár a Trónok harcából… és a Vörös-trilógiának legalább van már lezárása is.
Brown leírásai képszerűek, nem unalmasak egy pillanatra sem, pedig igen hosszú könyvekről van szó, de mindig történik valamilyen váratlan dolog, még akkor is meglepőek, ha esetleg már más történetekben olvashattunk ilyeneket, de így együtt, egy ilyen világban még nem. Igazán látványos filmet lehetne készíteni belőle.
Brown ezzel a trilógiával a legnépszerűbb sci-fi írók közé emelkedett, az Agave Könyveknek meg köszönhetjük, hogy magyarul is olvashatjuk a történetet!
Molnár Gábor