Molnár Tibi és csapata búcsúztak a műsortól. Jövő héttől már vasárnaponként lesz látható a műsor
Molnár Tibi és csapata: Nina, Emma, Kevin és Martin, vagyis a Torpedók búcsúztak elsőként a Kicsi Óriások színpadától. A csapatok közötti versengés viszont folytatódik tovább, jövő héttől azonban már új időpontban, vasárnaponként 18.50-től találkozhatnak a nézők az RTL Klubon a Kicsi Óriások tehetségeivel.
Szombat este elindult az igazi versengés a Kicsi Óriások színpadán, hiszen hétről-hétre búcsúznia kell innentől kezdve annak a csapatnak, amelyik a legkevesebb pontot gyűjti össze. Az RTL Klub tehetségmutató showjának szereplői is érezték ennek súlyát, így felnőtteket megszégyenítő fegyelemmel és kitartással készültek a szombati adásra. Nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, mint hogy túlszárnyalják a múlt heti produkciójukat.
Többen is egészen új oldalukat mutatták meg a zsűrinek: például Ricsi és Dorina – Oláh Gergő csapatának, a Fenegyerekeknek a táncospárja – korábban soha nem táncolt még ilyen stílusú zenére, Petra – Tóth Vera csapatának, a Vagányoknak a táncosa – pedig egyetlen hét alatt tanult meg kéz nélkül cigánykerekezni.
Nem véletlenül tapsolt állva a zsűri és a közönség Eszter és Zsolti – akik Kiss Ramóna csapatának, a Lázadóknak a táncosai – előadása után: a Kicsi Óriások történetében először Földes Eszter, Geszti Péter és Spáh Dávid is 10 pontot adott a produkcióra.
Az extra-produkciók során ismét sztárvendégekkel találkozhattak a nézők a Kicsi Óriásokban. A táncosok Tóth Andival, az X-Faktor legutóbbi szériájának győztesével és Gájer Bálinttal, a swing koronázatlan hazai hercegével léptek színpadra, míg az énekesek Mohamed Fatimával közösen adtak elő egy számot. A kistehetségek közül az kaphatta ezen a héten az egy extra-pontot a zsűritől, aki a legtalpraesettebben tudott beszélgetni a felnőttekkel az egyéni produkciót követően.
Nem volt egyszerű a dolga a zsűrinek, hiszen ezek az extra-pontok döntötték el azt, melyik csapat számára ér véget a versengés. A táncosok kategóriájában Viki és Olivér (Kisördögök) kapta az extra-pontot, az énekesek közül Lara (Fenegyerekek), míg a kistehetségeknél Martin (Torpedók) zsebelhette ezt be, és ezzel meg is lett az este végeredménye:
Tóth Vera és a Vagányok (Cili, Petra, Kornél és Vivien): 55,6
Kovácsovics Fruzsina és a Kisördögök (Peti, Viki, Olivér és Olívia): 55,4
Kiss Ramóna és a Lázadók (Petra, Eszter, Zsolt és Kincső): 55
Oláh Gergő és a Fenegyerekek (Lara, Dorina, Ricsi és Viki): 54,4
Molnár Tibi és a Torpedók (Nina, Emma, Kevin és Martin): 53,9
Ez tehát azt jelenti, hogy elsőként Molnár Tibi és a Torpedók búcsúztak el a műsortól, de csak egy kis időre, hiszen az utolsó adásban ők is visszatérnek majd a Kicsi Óriások színpadára. A csapatok közötti versengés viszont folytatódik tovább, jövő héttől azonban már új időpontban, vasárnaponként 18.50-től találkozhatnak a nézők az RTL Klubon a Kicsi Óriások tehetségeivel.