Annyira utálta a gimnáziumot Jessica Chastain, hogy alig járt be az órákra, inkább elbújt a kocsijában és Shakespeare-t olvasott.
„Végig úgy éreztem, hogy az iskolapadban nem tanulok semmit, miközben arra készültem, hogy majd az Oregoni Shakespeare Fesztiválon fogok valamit dolgozni” – mondja legújabb interjújában a bevallottan Shakespeare-mániás színésznő.
Bár kevesen jósoltak szép jövőt Chastainnek, harmincas éveiben sikerült befutnia Hollywoodban, amit két Oscar-jelölése is bizonyít, valamint az is, hogy tele a naptára, mert a legkeresettebb sztárok közé tartozik.
Legközelebb a megtörtént eseményeken alapuló Menedék női főszerepében láthatjuk. A második világháború alatt a németek által megszállt Varsóban az állatkertet gondozó házaspár zsidók százait mentette meg a biztos pusztulástól.
A Zabinski házaspárnak 1965-ben emlékfákat ültettek az izraeli Jad Vasem holokauszt emlékközpontban.
(The Zookeeper's Wife – hazai bemutató: 2017. március 30.)