Új filmje miatt megy szafarira az Oscar-jelölt színésznő

A Menedék című film miatt megy Afrikába Jessica Chastain

 

 

Március 24-én tölti be a negyvenet Jessica Chastain, amit nem él meg drámaként, sőt: Afrikába készül szafarira, így ünnepli a jeles évfordulót.

 

„Mindig is Afrikába vágytam, és úgy érzem, most eljött az alkalom, a nemrég befejezett filmem erősített meg ebben” – mondja a kétszeres Oscar-jelölt színésznő.

Chastain a varsói állatkert egyik vezetőjét alakítja a Menedék című filmben. A megtörtént események alapján készült film arról szól, hogy az állatkertet vezető házaspár a német megszállás alatt 300 zsidót mentett meg azzal, hogy a megüresedett pincékben bújtatták őket. Chastain a Menedékben rengeteg egzotikus állatot istápol az oroszlánbébiktől a zsiráfokig, és ez maradandó élményt jelentett számára.

„Ezen a forgatáson lett világos számomra, milyen nagy örömöt jelent állatokkal foglalkozni. Az állatok nagyon spirituálisak, autentikusak, és soha nem hazudnak. Szeretnék minél többet megtudni róluk, azért megyek Afrikába, ahol a nemzeti parkokban természetes közegükben élnek.”

 

(The Zookeeper's Wife – hazai bemutató: 2017. március 30.)