Izgalmas és egyben érdekes olvasmány a 19. századi Új-Zélandról. Két fiatal története, akik megküzdenek álmaikért egy változó világban.
Aroha fiatal lány, aki a szülei által vezetett árvaházban nő fel Új-Zélandon. Apja maori, anyja pedig pakeha, azaz fehér. Így Aroha mindkét kultúrát megismeri, az árvaházban élő maori gyerekekkel együtt nő fel, köztük Matiuval, aki élete első szerelme.
Egy baleset folytán azonban elveszti őt, és elhiszi azt, amit a törzs öregje állít, hogy ő meg van átkozva, lelke az égben gyökerezik – nem úgy, mint a maoriké, akiknek a lelkét a szülőhelyükhöz kötik - így a szellemek mindig meg fogják akadályozni, hogy egy férfi szerelmével a földhöz kösse őt.
Miközben Új-Zélandon a maorik és a fehérek ellentéte okoz feszültségeket, egyúttal a 19. században máshol is jelentkező társadalmi problémák is nehézségeket jelentenek. A nők semmibe vannak véve, senki nem veszi őket komolyan, nem örökölhetnek, nincs döntési joguk. Az iparosodás következtében a városokban viszont gyárakban kell dolgozniuk, hogy valahogy megéljenek, eltartsák a családjukat, bár sokkal kevesebb pénzt kapnak kemény munkájukért, mint a férfiak, miközben teljes mértékben ki vannak szolgáltatva nekik testileg és lelkileg is. A gazdagok és a szegények közt óriási a szakadék, a tehetősek többnyire észre sem veszik a szegényebbek problémáit, sőt növelik azokat, figyelmen kívül hagyva a szociális kérdéseket.
Robin, Aroha nagybátyja fiatal férfiként másfajta problémákkal küzd. Egy olyan világba születik bele, ahol a férfiak kemények, dolgoznak a gazdaságban, súlyos döntéseket hoznak. Miközben ő csak a színháznak él, tehetségesen színészkedik, de nem elég határozott és erős, hogy ezt tényleg elérje a gyakorlatban. Egy merész lépés révén kiszolgáltatott helyzetbe kerül, majd váratlanul teljesen megváltozik az élete, és csak nehezen jut el oda, hogy ne az emberek véleményével törődjön, hanem saját elképzeléseit kövesse.
Az írónő érzékletesen festi le a kor minden problémáját, megismerhetjük a 19. századi Új-Zéland hiteles történelmi és társadalmi eseményeit, miközben beleélhetjük magunkat a szereplők fordulatos életébe és szoríthatunk nekik, hogy elérjék, amit szeretnének, még ha a körülmények sokszor úgy tűnik, lehetetlenné teszik is ezt. Egy nő élete a 19. században nem volt egyszerű, bár sok tekintetben talán azóta sem nagyon változott. A nők már küzdöttek az egyenlőségért, azért, hogy választójogot kapjanak, de sokuk számára reménytelen volt az élet, esélyük sem volt arra, hogy irányítsák a saját sorsukat. Még a leggazdagabbak is a társadalmi körülmények, és a többi ember véleményének rabjai voltak.
A regény során kortól függetlenül is átélhetjük, milyen nehéz bárkinek szembe menni a társadalmilag elfogadott szerepekkel és véleményekkel és saját egyéni útját követni. A faji megkülönböztetés sem korlátozódik a regény korára, így a történelem regényes megismerése mellett napjainkban is átgondolhatjuk ezeket a kérdéseket.
A fordulatos és izgalmas cselekmény és a sajnos napjainkban is érvényben lévő súlyosabb kérdések egyaránt érdekes és élvezetes olvasmánnyá teszik Sarah Lark legújabb könyvét. A borító hangulata jól illeszkedik a történetéhez, melynek során elképzelhetjük a csodaszép Új-Zélandi tájakat, ahol a maori szellemek világa átszövi a fehérek életét is.
BÉ