Bosszú vagy szerelem 18. részének hosszabb tartalma
Sühan lassított felvételeken fut és zenét hallgat, majd látjuk, hogy: megnézi a Sirintől kapott képeket a telefonján. Cahide és Hülya közös fotókat készít. Korhan kikap az apjától, mert alszik, „te vagy terhes, vagy a feleséged?”. Cesur földeket vásárol fel, majd ő is elkezd lassított felvételeken futni és érdekes módon megint összefutnak és beszélgetnek egyet Sühannal. Sühannak tetszik, hogy egy ember, aki nem fél az apjától.
Korhan és Tahsin veszekednek, az apa vádaskodik, a fiú végül kiböki, ő mondta el a családjáról a múltját Sühannak, de ha sokáig vádolja, rángatja, akkor elmondja a Hasannal való igazságot is! Korhan este Cahidének panaszkodik, hogy mennyire nem szereti őt az apja. Cahide próbálja nyugtatgatni, biztos szereti, hiszen az egyetlen fia. Ráadásul kiemeli, hogy Korhan az apja az unokának és a Korludag vagyon örököse. Közben látunk visszatekintéseket a múltra, amikor kiderül, hogy Cahide megtudja, nem lehet gyereke, majd meghallja, hogy Hülya az abortuszról beszél az orvossal, valamint azt is megtudjuk, hogy Tahsin a legszívesebben Sühanra íratná a cég részvényeinek nagy részét, mert nem bízik Korhan agyi képességeiben egy ekkora cég vezetése ügyében. Azt is látjuk, hogy Cahide tesz Sühan lovának nyerge alá szögesdrótot. Megkéri, hogy kérjen bocsánatot az apjától, hiszen látjuk, hogy mennyi mindent megtesz azért, hogy övék legyen a Korludag vagyon.
Sühan az üvegházban gondozza a növényeket még estébe hajlóan is, Cesur figyel az ajtóból egy szál rózsával a kezében, amikor megjelenik Bülent. Sühan tisztázni akarja a köztük kialakult helyzetet: visszaadja az eljegyzési gyűrűt. Bülent nem akarja hallani, hogy „mostantól legyünk barátok”, megállítja, mielőtt a lány kimondhatná, majd válaszol: „az idő eldönti, mi lesz mostantól.” Olyan nézéssel mondja mindezt, hogy készülhetünk visszavágásra. Cesur közben elmegy és eldobja a szál rózsát, mert azt hiszi továbbra is van valami Sühan és Bülent között. Hazaérve ott találja Kemalt és Sirint, akik visszatértek a nászútról.
Az éjszaka Sühan meglátja Saliht és Tahsint, amint egy férfit vernek, mert eladta valakinek a földjét, pedig nekik ígérte. Ekkor megjelenik Cesur is és elárulja, ő vette meg a földet. Sühan az apja ellen kel, végül nem túl biztató dolgot vág az apja fejéhez. „Ma megismertem még egy arcodat, ki tudja, miről nem tudok”. Másnap reggel Sühan kicsit kisírja magát Sirin vállán az este miatt, majd Korhannal autóba ül és mennek az igazgatósági ülésre, ahol szavazásra készülnek. Mindenki arra készül, hogy Tahsinnak nem lesz meg az elég szavazata. Nyílt részvénytársasággá akarják változtatni a céget, amint Tahsin nagyon nem pártol.
Cahide és Hülya, vagyis Ayse nővér Adalet gyógyszertárában vásárolnak, van egy kis szópárbaj Ayse és Adalet között. Mikor kijönnek onnan, egy fa mögül előbukkan az őket figyelő Turak, majd a férfi elindul a gyógyszertár felé.
A szavazáson nagy fordulat történik, Bülent Tahsin mellé áll Mihriban asszonnyal szemben is, viszont Korhan az apja ellen fordul, hiába győzködte este Cahide. A további fejlődés érdekében Cesur elképzelését fogadták el, vagyis nyilvános részvénytársaság lesz a cég.
Este a győztes fél tagjai együtt beszélgetik, mi is történt, majd kiderül, hogy Sühan visszaadta Bülentnek a gyűrűt, Cesur megjegyzi, na most lett jókedve. Tahsin megérkezik és bejelenti, Adalet és ő összeházasodtak. Kicsit kellemetlenül fogadja mindenki a hírt, majd „szemet, szemért kiáltással fogadja.” Tahsinnak és Adalet asszonynak összességében nem esik jól, hogy nehezen fogadták a bejelentést. Mihriban sírással küszködve megy ki némi szópárbaj után, Sühan és Cesur is kimennek, Cahide próbálja menteni a helyzetet, ezt meg kell ünnepelni felkiáltással. Sühan teljesen kiakad „anyám emiatt a nő miatt halt meg bánatában, most meg idehozza?” Cesur nyugtatja és vele marad. Reyhan is sírva fakad a konyhában, szerinte Nüran asszony ma megfordul a sírjában. Megjelenik a házban Turak, aki Adalet bőröndjeit hozza, Ayse/Hülya ijedtében eldobja a kezében lévő poharat.