Bosszú vagy szerelem 16. rész hosszabb tartalma

Bosszú vagy szerelem 16. részének hosszabb tartalma

 

Sirin sírva fakad Fügen asszony jelenete után, Sühan megnyugtatja, majd az apját is, hogy a nő nagyon beteg. Cesur meg az anyukáját, hogy biztonságban van, nem fogják megölni. Visszaemlékezik, hogy gyerekkorukban lecserélték a személyazonosságukat, új családnevük lett, de a keresztnevük maradt a régi. Az anyukája csak annyit kért tőle gyerekként, hogy bízzon benne, semmi mást nem kell tennie. Most a jelenben Cesur kéri az anyukáját, semmit sem kell tenned, megvédi, csak bízzon benne, már biztonságban vannak. Sühan ott áll az ajtóban és mindent hall.

 

Tahsin meg a kocsiban hívja a rendőrfőnököt és dühöngve kéri, hogy újra nyomozzák le a Hasan Karahasanoglou családot, milyen síbalesetben halt meg a nő és a gyerek. Rossz előérzete van. Cesur teljesen kivan, több ilyen félelmet nem akar átélni. Sirin teljesen maga alatt, de végül Kemal megnyugtatja. Mihriban asszony élvezi a balhét, Sühan kicsit visszavág és ebből kisebb viszály alakul ki. Majd Sühan helyre teszi a nőt, évek óta élvezettel nézik az apjukkal való szópárbajokat, de most nem alkalmas. Mihriban meg élvezi, hogy végre rajta kívül más is legyilkosozta Tahsint. Bülent viszont megkéri, ne hozza nehéz helyzetbe. Cesur is megjelenik és kezd Sirin megnyugodni, hogy minden úgy alakul újra, mint ahogy eltervezték. Cesuron újra ott az óra, Sühan pedig nagyon boldog lesz ettől. Tahsin közben elment a rendőrfőnökhöz és átnézi vele a bizonyítékokat a síbalesetről és megnyugszik. Sirinék pedig végre összeházasodnak és indulhat a buli.

Cesur is szeretne egy ölelést Sühantól, de a nő lerázza. Cesurt kifelé menet utoléri egy férfi és elmondja neki, hogy Tahsin Korludag megzsarolta, hogy adja el neki a földjét, különben tönkreteszi. Kiderül, hogy Tahsin egy nagy céggel egyezkedik és felhőkarcolókat akar építtetni Korludagban. Cesur, Banu és Rifat teljesen ledöbben ezen.

Adalet szerint az lenne a legjobb, ha elmenne a városból, mert Mihriban asszony Fügen asszony jelenete miatt, még jobban fogja támadni őket. Folyamatos félelemben van, de Tahsin megnyugtatja és elviszi táncolni. Cesur visszatér az esküvőre, megjegyzi Sühannak, öt perce van táncolni, természetesen mindenki őket nézi. Bülentnek kimondottan nem tetszik a helyzet. Sühan megjegyzi, szép kis pár vagyunk, Cesur örül a véletlen elszólásnak. Cahidéék szétrobbantják a táncukat, nehogy Bülent teljesen felrobbanjon, majd megjelenik Bülent is egy táncra. Hogy tovább fokozódjon a helyzet, Tahsin és Adalet is megjelenik az esküvőn. Na, ekkor még a zene is leáll, lesz néhány kínos szóváltás Mihriban asszony, Adalet és Tahsin között, végül újra indul a tánc, Tahsin és Korhan vezérletével egy hagyományos török esküvői tánccal, de Sühan hamarosan megszakítja a dolgot és elindítja, a táncoljon itt mindenki lagzit!

Megjelenik a rendőrfőnök is az este folyamán, Cahide megtudja tőle, hogy az orvos gyilkosságával vádolt férfit kiengedték, szabadlábon védekezhet, majd hívja Hülyát. Korhan meglátja a telefonálást, amin a férfi teljesen kiakad, hogy már megint nem vele osztja meg a dolgokat. Tahsin és Adalet hamarosan távozik is az esküvőről, Korhan meg azt akarja, holnaptól ne Cahide járjon Hülyához, hanem a nő jöjjön hozzájuk.

Este Sirin és Kemal nászútra indulnak, a menyasszonyi csokrot meg odadobja Sühannak és Cesurnak, akik együtt kapják el a csokrot, majd egy kis csipkelődés után Sühan távozik, az is felgyorsította a dolgot, hogy a háttérben meglátta Banut.

Másnap Korhanék indulnak Hülyához, Cahide aggódik és felhívja, hogy biztosan fel legyen készülve, mert Korhan azért keményeket tud kérdezni. Míg Cahide telefonál, Korhan és Sühan reggeliznek, kiderül, hogy Cesur apját Hasannak hívják, Korhan meg elszólja magát, hogy talán Hasan Karahasanoglunak hívják? Sühan meg ledöbben ezen, szerinte tud erről a férfiról valamit és csak nem akarja elárulni neki, mert az apjához vezetnének a szálak. Korhan meg egyszerűen azzal védekezik, hogy a múltkor beszélgetésükkor megjegyezte ezt a nevet.

Banunak mennie kell a gyerekéért, Fügen asszony szerint Cesurnak nem kellene bíznia Banuban, szerinte Korludag embere. A nő a házból is menekülne. Hívják a „külügyet”, Rifat veszi fel és próbálja megnyugtatni őket azzal, hogy majd az erdőt is megfigyelés alatt fogják tartani. Rifat biztosítja Cesurt, hogy a felhőkarcoló dolog úgy van, ahogy korábban hallották. Sühan átjön hozzájuk és ennek Fügen asszony is nagyon örül. Sühan előtte már látta, hogy Banu elment, így tudta, hogy egyedül vannak a házban. Fügen elmondja, hogy Tahsin megölte a férjét és most a fiát is meg akarja ölni, egy gond van, mindezt franciául és Sühan nem tud annyira franciául, hogy értse is mit mond, Cesur pedig csak annyit fordít, hogy a félelmeiről beszél. Sühan egy dalt énekel Fügennek, amivel az anyukája nyugtatta őket gyerekkorukban, a daltól a nő megnyugszik, láthatóan szereti Sühant.