Bosszú vagy szerelem 52. rész hosszabb tartalma

Bosszú vagy szerelem 52. részének hosszabb tartalma

 

 

Mihriban visszaemlékezik, mikor meghalt a férje és a temetés után Tahsin felajánlotta a segítségét, a társulást. Majd már újra a jelenben, Adalet odajön hozzá a fesztiválon, megkérdezni, megkapta-e a levelet, amit Tahsin küldött és kéri, tegye meg azt, amire a férje kéri. „Fogadjam el a szerelmi vallomását? Na, ezért könyörögsz Adalet?” – kérdi, majd otthagyja a zavartan álldogáló nőt.

 

Tahsinnak elege lesz az őt állandóan fenyegető börtöntársától. Az utolsó csepp a pohárban, a felesége piszkálása volt, végül leteperi a férfit, a többi cellatárs szétszedi őket. Cesur megfenyegeti Saliht, szerinte mindenben benne volt, rá is sor kerül majd, nem csak a főnökére. Sirin próbálja vigasztalni Cesurt, kiemeli, nekik is mennyire fontos volt Fügen asszony, az esküvő után a családja része lett, szóval most ők is mellette állnak. Kemal sírva fakad, mikor Sirin elmegy és kiderül Cesur számára, Kemalnak is mennyire fontos volt Fügen.

Bülent mackónak öltözve mókázik a gyerekekkel a fesztiválon, Banu is látja, majd elmennek fánkozni. Sühan egyedül álldogál, majd az ügyésszel beszélget, míg egy másik helyszínen, a fesztiválon, a testvére és a felesége beszélgetnek, Cahide szerint Korhan írta a Risa-leveleket. Korhan nem érti, mit hablatyol a felesége.

Adalet nem adja fel, este újra odamegy Mihribanhoz, tegye meg Tahsinnak azt, amit kért, mert azt a nőt nem a férfi ölte meg. Mihriban elküldi Adaletet, de azért látszik, elgondolkodik.

Banu elárulja, Cahide végre felhívta és meggyőzte arról, hogy Bülent és Hülya között nincs semmi. Bülent megcsókolja Banut, Sirin és Necla csodálkozva nézi, mi történik közöttük.

Kemal jól elázik, sokat ittak Cesurral, majd sikerül végre elvinnie a férfit a fesztiválra, ahol Sirin énekét meg kell hallgatniuk. Sühan észreveszi Cesurt, aki pedig nagyon nem akart eljönni a rendezvényre és legurít még néhány töményt, a végén úgy kell hazatámogatnia Sühannak a férfit. Sühan megjegyzi, na, most rajta a sor és eljátsszák ugyanazt, csak fordítva, mint korábban, amikor meg Sühan ivott a kelleténél többet. Cesur végül arra kéri Sühant, maradjon vele, üljön le mellé. Mire Sühan reggel felkel, Cesur már nincs mellette az ágyban, viszont a férfi finom reggelit készített neki. Cesur nem várta meg, hogy felkeljen és kijöjjön reggelizni, kilovagolt a szakadékhoz, ahol az apja harminc évvel ezelőtt a tengerbe zuhant. Sühan egy ideig vár, de nincs kedve egyedül reggelizni és nem nyúl az ételhez. Felöltözik és elmegy, míg azt látjuk, hogy Cesur vágtat a lóval, majd egy levelet talál az asztalon, amit Sühan hagyott neki. Az üzenetből kiderül, a tárgyaláson a bíró hoz ítéletet, míg kettejük esetében a férfire hagyja a döntést.

Mindenki feszülten készül a tárgyalásra, a cellájában Risa ül tűkön, a többieknek meg vallomást kell tenniük. Újra elmeséli mindenki a saját szemszögéből, hogyan történt az a nap, végül Cesur elismeri, nem látta a saját szemével, hogy Tahsin lökte volna le a magasból az anyukáját. Olyan hirtelen történt minden, senki sem láthatta, csak az tudja, hogy a férfi ott volt fent, ahonnan az anyja lezuhant.