Bosszú vagy szerelem 50. részének hosszabb tartalma
Tahsinnak nincs könnyű helyzete a börtönben, fenyegetést kap, de nem adja magát könnyen. Adalet ételt küld be a férjének. Hülya keresi Cahidét, egy hónapja nem találkoztak, de Cahide próbálja megnyugtatni, már csak két hónapot kell kibírnia. Sühan hazaér a futásból és a Cahide ajtajánál hallgatózó Korhant találja a folyósón.
Sühan sírva nézi a fésülködő asztalán álló közös fényképüket. Visszaemlékezik, mikor Cesur elűzte a közeléből, mert róla mindig csak az apja és az anyja gyilkosa jut eszébe. Cesur első útja a visszatérés után a szülei sírjához vezet. Rifat megjegyzi, Sühan mindig hoz friss virágot. A férfi válaszol „mindegy, újra együtt vannak és vigyáznak egymásra” céloz a szüleire.
Cahide azt javasolja Sühannak és Korhannak, a tárgyaláson ne látszódjon, hogy haragszanak az apjukra. Kifelé egységesnek kell látszaniuk, főleg úgy, hogy ők maguk sem hiszik, az apjuk lenne a tettes. Sühan csak az igazságot akarja kideríteni, Cahide szerint pedig túl kellene már lépnie Cesuron, aki sosem fog ide visszatérni.
Cesur útja a börtönhöz vezet, ahol Banu fogadja. A férfi Risával akar beszélni. „Végre szemtől szemben találkozunk” – fogadja Risa. „Ez csak az út kezdete” – válaszol Cesur, majd kezet fognak egymással.
A „Te apád kétszer halt meg” – ismétli meg Risa, majd Cesur próbálja kiszedni belőle, mi történt azon az éjszakán. A férfi tagadja, hogy bárkit is megölt volna akkor este, a drog miatt nem is volt magánál. Ő megverve a földön feküdt, a lövést hallotta, meg azt, hogy utána a földön fekszik Hasan is, majd azt is látta, valaki elvitte, de azt nem tudja megmondani, élt-e akkor még, vagy sem. Banu a beszélgetés után jelzi, Risa vallomását nem lehet használni a tárgyaláson, mivel ő maga is bevallotta, drog hatása alatt állt azon az estén.
Cesur visszakészül térni Korludagba, Rifatról kiderül, visszatért a családjához, a felesége a baleset óta nagyon nehezen engedi el otthonról. Cesur meg üdvözletét küldi Cannak. Banu aggódik, ne engedjék egyedül Korludagba, de Rifat szerint úgy kell tenniük, ahogy Cesur akarja, vagyis hagyni, szembesüljön egyedül az ottani dolgokkal, a sorsa meg van írva. Risa meg elégedetten fekszik a priccsén.
Cesur, mint az első részben, az autójával tart Korludag felé a sziklás parton, de Sühan most nem jelenik meg a lóval. Korludagban fesztivál van, tavaszünnepet tartanak, amin Sühan nyilatkozik a sajtónak, akik a családi ügyekről szeretnének minél több dolgot megtudni, ami a nőnek nem tetszik. Majd meglátja a visszatérő Cesurt az autójában ülni az úton, a férfi elhajt onnan, a nő meg utána indul a saját autójával. Kemal meg utánuk egy lóval, nehogy valami baj legyen a találkozóból.
De Cesur nem a birtokára hajtott, hiába ment oda Sühan, hanem a régi gyárhoz, ahol lezuhant az anyukája. Nem tud szabadulni az emléktől, folyamatosan leperegnek a szeme előtt azok a pillanatok. Végül Kemal találja meg először a férfit. Kiderül, lerombolták a gyárépületet, Sühan parkot szeretne oda építeni, örült volna, ha befejezik addigra, míg a férfi visszatér Korludagba.
Cesur elkéri Kemaltól a lovat és azzal indul a házához, de felelőtlenül kivág a lóval az útra, amin éppen Sühan érkezik az autójával. A nő félrerántja a kormányt és nekimegy egy fának. Sühan bevágja a fejét a kormányba, Cesur kihúzza az autóból és aggódva kérdezi, jól van-e.