Bosszú vagy szerelem 41. rész hosszabb tartalma

Bosszú vagy szerelem 41. részének hosszabb tartalma

 

 

Meglátogatja az új ügyész Tahsin Korludagot a birtokon. Az ügyész Risat szökése miatt érkezik, Adalet teljesen maga alatt van. Mihriban asszony lekvárt hoz Fügen asszonynak, majd kiderül Sühan számára, a levél, amit mindenki titkolni akarta előtte, nehogy elszomorodjon az apja tette miatt.

 

Sühan is megérkezik a farmra, az apjával akar beszélni a Cesurnak érkező levélről, az ügyész gyorsan távozik a kellemetlen helyzetből. Láthatóan az ügyész szépen képben van az utóbbi részekben történt eseményekről, így szinte mindenkivel el fog beszélgetni egy-egy ügy miatt. Risat, Hülya, orvos halála, meg talán a Cesur által meg nem kapott levél is elé került, mikor átvette a régi ügyész helyét és a nyitott ügyeket.

Sühan szembesíti az apját, nem is azért ment oda a házhoz akkor, amikor állítólag azért jött, mert hiányzott neki a lánya. Megkéri az apját, hogy tegyen valami jót végre. A beszélgetésük végére visszatér az ügyész is, mert Sühan autója miatt nem tudott kiállni, így hallotta, miről beszélgettek. Sühan a szégyenkezést is kibírná, csak derüljön ki, hogy az apja ártatlan. Arra a kérdésre, hogy mi állhatott a levélben, nem érkezett válasz, csak kinevette. Az ügyész távoztában az igazgatóval beszélt telefonon és meg akarja tudni, mi állhatott a levélben, amit Risat küldött.

Hülya továbbra is külföldre akar menni, Cahidétől várja az útlevelét. Cahide nem tudja, hogyan szerezhetné meg Korhantól az útlevelet, Hülyát nem érdekli, csak az, hogy megkapja. Sühan elárulja Korhannak, hogy a Mutlu nevű férfi egy rendőr. A testvére még nem hallotta a nevét, de elismeri, hogy látta Mithat temetésén. Sühan szerint minden ügyben ott van az apja keze, a múltban nagy bűncselekmény történt.

Reyhanék is megköszöntik a szülinapja alkalmából Sühant. Sühan megkéri Saliht, mesélje el neki, mi történt azon az éjszakán, amikor meghalt Hasan, Cesur apja. Persze, megjegyzi, arról nem kell beszélnie, amit az apja miatt nem mondhat el, de legalább a Risat ügyről meséljen. Salih mesél, akkor este a rendőrök az erdőben találták meg Adaletet, aki akkor még tizenhat éves volt. A mese alapján, mikor Tahsin megtudta, hogy a lány az árvaházból való, magához vette, taníttatta, egyetemre járatta, csatlakozott a történet elmesélésébe Reyhan, majd az évek alatt Adalet beleszeretett Tahsinba, aki meg nem ellenkezett. Sühan nem érti, hogy miért félhet ettől a férfitől az apja. Salih szerint Risat kábítószerfüggő volt, nem megbízható.

Tahsin külföldre készül az aggódó Adalet asszonnyal együtt.

Cahide aggódik az új ügyész miatt, és azt akarja Bülenttől, hogy hozza el Hülya útlevelét Korhan széféből. Bülent nem akar beleavatkozni, de lényegében Cahide megzsarolja.

Can, Rifat fia nagyon aggódik az apja miatt és ordibál a folyósón. Cesur próbálja lehiggasztani a fiút, hiszen itt mindenki azon dolgozik, hogy az apját meggyógyítsák. Agresszióval nem érhet el semmit, ha az apja így látná, akkor elszégyellné magát. Az orvos végre megérkezik és híreket mond, újabb műtétre van szükség, mert Rifat állapota továbbra is súlyos. Az orvos türelmet kér.

Banu elmondja a jó hírt Cesurnak, az új ügyész is utána akar járni a levélnek. Mire Tahsin kiérkezik a reptérre, a rendőrség nem engedi felszállni a magánrepülőjét. Az új ügyész nem akarja, hogy amíg tart a nyomozás, addig az ügy érintettei nem utazhatnak külföldre.

Bülent bemegy Korhan irodájába, de nem találja az útlevelet. Bajban van, mivel éppen megérkezik az irodába Korhan és ott találja a férfit, rájön, hogy Bülent kutatott a széfjében. Bülent próbálja megállítani Korhant, hogy az útlevelet, amit amúgy az íróasztal fiókjában tartott, ne vigye be az ügyészségre. Végül azt a mesét dobja be, hogy Hülya őt is megzsarolta és vissza akarja adni a nőnek az útlevelet, hogy róla ne derüljön ki semmi úgy, mint Korhanról. Korhan ezen jót nevet, hogy nem csak ő volt ilyen béna. Viszont azt még mindig nem tudja, hogyan tudta kinyitni a széfet. Gyorsan rájön, hogy Cahidétől tudja a széf kódját, mivel Cahide éppen ekkor telefonál neki, majd a telefonban elmondja a feleségének, most már ketten, Bülent és Korhan együtt mehetnek az ügyészségre bevinni az útlevelet.

Cesur éppen akkor érkezik az ügyészségre, amikor Tahsinéket is beviszik. Cesur megjegyzi, Korludagban rendszerváltás történt, már nincsenek ott az emberei, akik könnyen elhiszik az olcsó hazugságait. Az ügyész egy kicsit megdorgálja Cesurt, a beszólásai csak olaj a tűzre és nem segítik a nyomozást.

Cahide felhívja Hülyát és megjelenik ő is az ügyészségen, tovább kavarja a dolgokat és vallomást akar tenni az ügyésznek. Az előbb vallomást tevő Bülent és az ott várakozó Korhan leforrázva nézi a nőt.

Tahsin ügyesen keveri a szálakat az ügyésznél, Mutlut és Rifatot (Cesur emberét) ugyanakkor rúgták ki a testülettől. Amikor Mithat temetésén találkoztak, a férfi odajött hozzá kezet csókolni. Közben Sühan próbálja kideríteni Cesurtól, mi állhatott a Risat féle levélben, de a férfi sem tudja. De annyit elárul, hogy Risat cellájában találtak néhány újságot, Mithat haláláról szóló cikkeket, amiből az derült ki, hogy Cesur Tahsin ellen van. Arra tippelnek, talán segítséget várt Cesurtól Tahsinnal szemben. Tahsin az ügyésznek azt állítja, nem tud semmilyen levélről, szerinte Cesur össze-vissza hazudozik, még a lányát is megvezette. Cesur közben megjegyzi a kávézóban Sühannak, a Korludag birodalmat hatalmas munkával építették fel, nyilván nem adják meg magukat egykönnyen.  Tahsin elmondja az ügyésznek, ő mentette meg Adaletet, segített neki, persze, hogy bízik benne a nő, de ez egy hosszú történet. Nem szokványos szerelem, hanem a hűség, a hála története az övék. Kiemeli, csak Adalet van ő miatta mellette, még a családja sem, így el akarta innen vinni, hogy biztonságban legyen a felesége. Tahsin szerint Cesur állhat Risat szökése mögött is, de az ügyész megmutatja a hangfelvételt arról, hogy Rifat követi Mutlut, vagyis nem stimmel az, amit mondott, de Tahsin szerint ez is azt bizonyítja, hogy Cesur van az ügy mögött és Rifat, valamint Mutlu összedolgozik egymással.

Az ügyész nem tudja újra meghallgatni a felvételt, mert egyre hangosabb az előtérben a szóváltás Hülya és a férfiak között. Az irodából kiérkező Tahsin odaadja a nőnek az útlevelét, hogy tűnjön el innen, nehogy Korhant ezzel a nővel emlegessék állandón. Tesz egy Hülya múltjára célzó bántó megjegyzést, amin a nő nagyon megsértődik. Cahide és Bülent is azt szeretné, ha Korhan leszállna már erről az ügyről, ami a férfinak nagyon nem tetszik, nem hiszi el a védekezésüket. Az ügyész, mikor megtudja, hogy az a nő ott előtte Hülya, megjegyzi, ő sem utazhat külföldre, mert ki akarják hallgatni az orvos halála miatt.