Bosszú vagy szerelem 62. részének hosszabb tartalma
Sirin megígéri, hogy titokban tartja Sühan terhességét. Korhan hazaér, megkéri Sühant, hagyja őket egyedül az apjukkal. Megkérdi az apjától, sosem szerette, vagy fogadott gyerek? Erre csak annyit reagál az apja, hogy még akár az is lehet, hiszen olyan gyáva, de a legjobban az fáj az apjának, hogy még azzal a Cesurral is összeállt.
Korhan ezen kiakad, van-e fogalma az apjának, milyen nehéz neki gyermekkora óta magával cipelni a titkot, hogy vajon az apja gyilkos, vagy sem? Tahsin azt mondja, azon az estén nem csinált semmit, csak Adaletet mentette. Hasannal eljátszották, hogy öngyilkos lett, hogy Adaletet mentsék. Risa tapsol Cesurnak, mikor hallja ő is a videón keresztül Tahsin vallomását. Kiderül, Cesur azzal tudta rábeszélni Korhant, hogy ha elmondja az apja a titkot, onnantól kezdve az nem taposhatja el, nem becsmérelheti, végre a megérdemelt helyén lehet. Banu szerint nem biztos, hogy fel tudják használni ezt a bizonyítékot, maximálisan 3-5 évet kaphat, ráadásul Cesur is bajba kerül. Cesur viszont többet akar ennél. Risa boldogan belemegy a játékba és Saliht megkéri, hogy vigye el hozzájuk Tahsint, akit a koldus hírével sikerül elcsalni egy raktárhoz. Ott viszont Risa várja egy fegyverrel, amit Salih fejéhez tart, majd megjelenik Cesur is.
Cesur megmutatja neki a felvételt, amivel gyorsan börtönbe juttathatná, de van egy ajánlata számára. Sühan közben úgy dönt, el kell mondania Cesurnak, hogy terhes, abban bízik, a gyermek megtudja állítani Cesurt. Cesur zsarolása sikeres, Tahsin aláírja a papírokat, amivel többet nincs köze a céghez, Korludag bosszút forral, majd mikor összefut a fiával, Korhanon csattan a dolog, mert elárulta és összeállt Cesurral. Korhan viszont visszavág, többé nem a régi Korhan áll előtte.
Sirin bemegy takarítani Risa szobájába, de igazán csak kutatni akar a férfi dolgai között és megtalálja a Sühanról szóló dossziét. Risa viszont rajtakapja.
Hülya, mivel nem tudja Cahidével elintézni a megbeszélteket, új módszerre folyamodik, otthagyja a birtokon a gyermekét, akit Reyhan talál meg, láthatóan nem könnyű a számára otthagyni a babát.
Sühan érkezik a vállalatba, ahol Cesur éppen a parancsokat osztogatja, amiből kiderül, Korhan lett az igazgató, míg elmondja Sühannak, nagyon önelégült fejjel, hogy Tahsin minden részvényét átadta neki. Sühan jól kiosztja Cesurt, mivel csalással vette el a céget az apjától, így nem különb az apjánál. Elmondja neki, éppen azért váltak el, mert Cesur ugyanolyan, mint az apja. „Cesur Alemdaroglu, gratulálok! Megnyerted a háborút, de engem viszont elveszítettél” – majd fogja magát és kimegy a cégből, nem mondja el neki, hogy a gyermeküket várja. Cesur utána megy, de nem tudja megállítani, a lány a legnagyobb csalódásnak nevezi az életében. De nem ér el az autóig, Sühan elájul az utcán, Korhan rohan oda, majd Cesur is próbálja magához téríteni az ájult Sühant.
Risa elégeti a dossziéban talált képeket, Kemal keresi Sirint, Risa letagadja, hogy látta volna, úgy rémlik neki, azt mondta, átment az anyjához. Mikor Risa bemegy a házba, vérnyomot látunk a szőnyegen, amit a férfi elkezd sikálni, hogy eltűnjön. Reyhan próbálja elérni a lányát, miközben Hülya babáját dajkálja. „Ez a baba a Korludagoké, Cahide mindent tud, vigyázzanak rá” – találnak egy üzenetet a baba mellett.
Sühant beviszik a kórházba, ahol gyorsan magához tér, lement a vérnyomása. Sühan próbálja elküldeni Cesurt, de a férfi nem akar elmenni, aggódik a nőért, Korhan éri el, hogy kimenjen, de csak a folyosóig.
Tahsin hazamenve tombol és megtalálja a kamerát, amit széttapos. Még Mihriban asszony is hívja, boldogan, mert ünneplik a távozását a cégtől. Reyhan próbálja elmondani a babát, de Tahsin nem engedi, elzavarja.
Az orvos jön a leletekkel és kiderül Korhan számára is, hogy Sühan és a baba is jól van. Ezen a bátyja teljesen ledöbben, majd boldogan fordul a húgához, a férfi szerint Cesurnak joga van tudni. Sühan viszont elmondja, Cesur a mai tettével az utolsó reményt is kiölte belőle. Cesur ugyan találkozott az orvossal, de nem tájékoztatták, mivel már nem családtag. Korhan szerint hibát követ el a húga, majd elárulja, hogy ő segített Cesurnak átvenni a céget. Sühan ezen teljesen kiakad. „Nem veszed észre, hogy ez az ember az egész családot akarja szétzilálni? Önmagán kívül nem érdekli senki. Mi egy család vagyunk.” Korhan viszont végül kijelenti, mindezt nem Cesur, hanem önmaga miatt tette.
Már Cesur is keresi Sirint. Mikor Sühan hazaér, megmutatják neki a gyereket és a levelet, majd Tahsinnak is elmondják végre, Cahidét odahívják, de a telefonban nem mondják el neki miért. Kemal nem tudja elérni Sirint, kezd aggódni érte.