Bosszú vagy szerelem 83. részének hosszabb tartalma
Turan elhívja Neclát vacsorára, a férfi próbál úgy tenni, mint aki meghódítaná. Tahsin kijelenti Hülyának, nem szeret egyedül lenni és továbbra is azon morog, hogy Cesur és Sühan újra együtt van. Ennek viszont Sirin nagyon örül, mert így együtt vacsorázhatnak a házban.
Korhan meghívja a vacsorához Reyhant is, Cahide nem örül, hogy Tete is velük eszik. Reyhan megjegyzi, Cahide csinálta a levest, ő a pörköltet, majd arra is rátér, ez volt Salih kedvence, akkor nyugodott meg, mikor a gyilkosa meghalt, erre Korhan majdnem megfullad vacsora közben.
Sühan és Cesur egy ágyban alszanak, de a férfi nem érhet a nőhöz. Megkérdezi Cesur, nem érdemel-e dicséretet, annyi minden történt ma, de egész nap jól viselkedett. Cesur már azt találgatja, vajon fiú vagy lány lesz a baba, nevet kellene találni neki. Reggel Sühan nagyon boldogan ébredt, azt álmodta, hogy Cesur megkérte a kezét.
Mihriban asszony és Banu együtt reggelizik. Mihriban lényegében rábeszéli Banut, menjen férjül a fiához, attól még, hogy van gyermeke Banunak, nem szabad magától megtagadni a második esélyt, ő csak tudja ezt, ne essen Banu se abba a hibába, mint ő. Mihriban kiemeli, bármit is követett el, Bülent egy jó gyerek, ha átgondolja Bülent ajánlatát, akkor ezt is gondolja át. Banu elárulja, ma igent akar mondani Bülentnek, a hírnek Mihriban nagyon örül és könnyezve átölelik egymást.
Cahide kihallgatja Sirin és Kemal beszélgetését, megtudja, hogy Tahsin ölte meg Saliht. Tahsin közben folyamatosan hívja Adaletet, Risa kezd ideges lenni, de ír a nevében egy sms-t, ne aggódjon érte, egy ideig nem lesz elérhető, amíg keres új búvóhelyet. Cahide Korhan szemére hányja, hogy a férje ugye tudott arról, hogy Tahsin apuka ölte meg Saliht, ezért fulladt meg majdnem tegnap vacsora közben. Korhan megkéri, Reyhannak el ne mondja. Cahide azért szomorú, mert Korhan nem bízott benne, pedig tud titkot tartani.
Az ügyész felkeresi Tahsint a Salih ügy miatt, van még néhány nyitott kérdés és megbeszélné a férfival. Cahide a felvételt Cesurnak akarja adni, mondja Hülyának, Reyhan viszont meghallja a beszélgetésből azt, amikor Bülentet szidja. Reyhan kiosztja Cahidét, anya lesz, kapja már magát össze. Tahsin semmire sem emlékszik a Salih-üggyel kapcsolatban, az ügyésztől viszont azt várja, találják meg Adaletet. Mikor az ügyész elmegy, újra megpróbálja felhívni Adalet telefonját, de az már nem csöng ki, kikapcsolva hallja az ilyenkor szokásos hangüzenetet. Risa és Turan követi Cesurékat és rájönnek, hogy Sühan terhes.
Ultrahangon végre Cesur is látja a babát, megnyugodhatnak, mert korának megfelelő és minden rendben van. Még a szívdobogást is meghallgatják, majd Cesur hálát ad Sühannak, mert ő a világ legboldogabb férfije a világon.
Bülent meglátogatja Tahsint, aki megkérdezi, van-e valami Cahide és közte valami, miért mond Bülentről olyanokat, hogy ő gyújtotta fel Cesur házát és meg akarta ölni Tahsint. Bülent már menne is leállítani Cahidét, de Tahsin leállítja és inkább rátér arra, mennyire nem örül annak, hogy Sühan és Cesur újra együtt vannak.
Cahide megint megjelenik Cesurnál, de a férfi még mindig nincs otthon. Turanék továbbra is követik Cesurékat egészen a házig. El akarja érni, hogy Cesur újra megverje, és akkor látlelettel megy az ügyészhez, Turannak fel kell vennie az egész találkozást telefonnal, legyen róla bizonyíték. Risa végletekig cukkolja, majd Sühan elszólásából kiderül a számára is, valószínűleg Cesur azért türtőzteti magát, mert megígérte a baba miatt, hogy megjavul. Amikor már Cesur megragadja a grabancát, annak ellenére is, hogy Sühan kéri, ne tegye, csak akkor hagyja abba, amikorr Sühan jelzi, csőbe akarják húzni és mutat a kocsiból kamerázó Turan felé. Risa morog Turanra, hogy lebukott kamerázás közben. Amikor bemennek a házba, Sühan megköszöni Cesurnak, hogy türtőztette magát.
Cahide négyszemközt szeretne beszélni Cesurral, de a férfi azt mondja, nincs titka Sühan előtt. Cahide átadja a tűzről szóló információt tartalmazó pendrive-ot.