Bosszú vagy szerelem 81. részének hosszabb tartalma
Hülya és Bülent találkoznak, elmondja neki, árverésre bocsájtja a nála lévő felvételeket, közte és Cahide között.
Sühant követi Kemal továbbra is úgy, hogy nem tud észrevétlenné válni, most éppen autóval száguldoznak. Cesur továbbra is keresi Risa emberét, a férfi elkezd menekülni előle, a táskáját elveszi ugyan, de végül elszökik. A táskában talált számítógépen megtalálja Salih haláláról készült felvételt. Tahsin üzenetet kap, ami szerint Adalet rejtőzködik és rendben van.
Sühan és Cesur találkoznak, elmondja, átadja a bizonyítékot az ügyésznek. Megkérdezi tőle, hogy tudja ezt titkolni, hogy tud Sirin szemébe nézni, meddig tudja még elfogadni Risa zsarolását. Sühan sírva fakad és kijelenti, nem engedheti, hogy az apja az utolsó napjait börtönben töltse. Kéri Cesurt, tudja, hogy ártatlan, önvédelemből tette. Cesur szerint, ha tényleg ártatlan, akkor fel fogják menteni. Sühan szerint, mi van akkor, ha amíg tart a tárgyalás, belehal a betegségébe? Sühan könyörög, ne tegye, ha szereti őt, akkor ne tegye.
Bülent megvette Hülyától a felvételeket, majd hívja Cahidét, már nála vannak a bizonyítékok. Bülent sajnálja Cahidét, már egyetlen barátja sem maradt a nőnek, mivel ő volt az utolsó barátja és azt most elveszítette.
Risa hívja Sühant, megtudja, hogy Cesur megy az ügyészségre, sajnálja a nőt, hiszen a férfinek fontosabb az apja iránti bosszúja, mint a szerelme. Risa kijelenti, ő a csillagokat is lehozná érte a földre. Sirin nem érti, Sühan miért kerüli, Cesur jelzi neki, hagyjon neki egy kis időt, biztosan elmondja, mi a baja.
Sühan elmegy az orvoshoz, ahol megkapja az apjáról szóló újabb eredményeket, megerősítették a diagnózisát. Sühan elmondja az orvosnak, el fog menni egy másik orvoshoz, új véleményt akar kapni. Az orvos nagyon gyanúsan viselkedik, majd hívja Tahsint, hogy a lánya el akar menni egy másik orvoshoz. Tahsin teljesen kiakad, hogy ezért fizetett neki rengeteg pénzt, még ezt sem tudja elintézni?
Rifat szerint néha az embernek a szerelemért cserében le kell mondani dolgokról. Cesur szerint vannak olyan helyzetek, amikor igen és vannak, amikor nem. Hülya hívja Sühant, hogy az apja rosszul van és csak az ő nevét emlegeti. Sühan aggódva érkezik haza a kanapén fekvő apjához, aki elmondja, már jobban van, csak félelem tört rá, úgy érezte, meg fog halni és még utoljára látni akarta a lányát. Hülya is odaszalad, együtt segítenek felmenni a szobájába, hogy lepihenjen, nyugodtan. Cesur végül nem adta oda az ügyésznek a bizonyítékot, folyamatosan Sühan szavai csengenek a fülében, ha szereti, akkor ne tegye.
Cahide megfenyegeti Hülyát, mostantól féljen tőle. Mikor Sühan végre kimegy a szobájából, Tahsin gyorsan felpattan az ágyból, hiszen nincs semmi baja. Hülya nevetve elővesz egy újabb adattárolót, amin ugyanúgy megtalálhatók a bizonyítékok, de Cahidétől nem kér érte pénzt. Bülenttől annyit kapott, hogy azt Cahide el sem tudja képzelni. Neki mindig is barátja marad Cahide, hiszen együtt kezdték ezt az egészet, „mi nők tartsunk össze.”
Cesur elárulja Sühannak, nem tudta megtenni és a felvételt odaadja a nőnek, erről neki kell döntenie, mert végül is az ő apjáról van szó. Sühan megköszöni, de a férfi jelzi, ne tegye, mert ez egy helytelen döntés a részéről, de Sühanért megéri megtennie. Ezzel bizonyítja, még mindig szereti a nőt, majd elhajt az autóval.
Sühan megtudja, az apja átverte, megkapta egy másik orvostól is a diagnózist. A vérminta nem lehet az övé, mivel egy nőtől vették le. Sírva akad ki az apjára, milyen ember az olyan, aki a saját lányával képes ilyen szívtelen játékot űzni. Az apja szerint pedig annyira magára hagyták a gyermekei, kénytelen volt beteget játszani, mert csak akkor szeretik. Sühan szánalmasnak tartja, hogy szerinte ez a szeretet. Sühan kiakad ezen a lépésen, mert ő mindig is szerette, bármit is csinált, megbocsájtott neki, ráadásul miatta hagyta el a szerelmét, csak azért, mert a lánya, majd becsapja az ajtót és kiviharzik.
Tahsin újabb üzenetet kap Adalet telefonjáról, hiányzik neki a férfi, ha ő is neki, akkor elküldi neki, hogy hol találja meg.
Sühan nem tudja, mitévő legyen, végül levelet ír Sirinnek, miért hallgatott eddig, de nincs bátorsága ahhoz, hogy személyesen mondja el, miért kerüli, mert mindig is a testvérének tartotta. Egy borítékot ad a lánynak, majd Cesurral akar négyszemközt beszélni.
Risa és Turan figyeli, ahogy Tahsin érkezik az erdőbe, hogy találkozzon Adalettel. Majd látjuk, mi történt az erdőben azon a napon, mikor Adalet fegyverrel fenyegette Risát, Turan egy kővel hátulról leütötte, majd Risa megfojtotta a húgát. Könnyezve omlik a testvére mellé, de nem haboznak sokáig, elássák a testet. Majd újra a jelenben vagyunk és Risa elmondja Turannak, ő most a reménnyel okoz szenvedést Tahsinnak. Annak reményében, hogy Tahsin újra látni fogja a feleségét, szenvedni fog. Közben látjuk, hogy Tahsin azon a területen áll, ahova eltemették a szerelmét.