Bosszú vagy szerelem 92. rész hosszabb tartalma

Bosszú vagy szerelem 92. részének hosszabb tartalma

 

Risa úgy érzi, sikeres volt az akció, jókedvűen indul a hajóhoz a barátjával, aki szervezi a szökését. Sühan magához tért, magát vádolja, nagyon félt, hogy a babának baja esik. Sajnálja az esküvőt, de Cesur nyugtatja, majd megtartják máskor, az a legfontosabb, hogy ő és a baba rendben vannak. Sühan azon gondolkodik, mit hibázhatott.

 

Risa átesik egy rendőrségi útellenőrzésen, orosznak adja ki magát, az új útlevéllel, pedig a segítője nagyon aggódott, hogy lebuknak.

Sühant hazaengedik a kórházból, de az orvos kiemeli, életveszélyes helyzeten van túl, nagyon kell vigyázni rá, nem kerülhet stresszes helyzetbe. A vérvétel eredményére még néhány napot kell várni.

Bülent talán a lelkiismeretével küzd, rosszkedvű, bár az anyjának azt mondja, azért jött haza korábban, mert Banuval találkozott. Mihriban örül, hogy túl van Sühan a vetélés veszélyén, Bülent is, de nem tud őszintén örülni, valami aggasztja. Bülent autóját valaki fel akarta törni, amikor kijön a házból, úgy érzi, hogy figyeli valaki, majd az a kapucnis nő ott mászkál a házuk körül.

Cahide aggódik, el akar valamit mondani Korhannak, de nincs rá lehetősége. Sühant hazaviszik Cesurhoz, a férfi nem megy el mellőle, nem hagyja egyedül. Hülya elmondja Korhannak, hogy Cesur járt itt, kiabált Tahsinnal, az apja pedig elment otthonról, gyalog. Hülya szerint úgy nézett ki, mint aki kísértetett látott, de nem is csodálja azok után, hogy Cesur miket mondott neki.

Sühan nem tud leállni, állandóan azon gondolkodik, valamit helytelenül ehetett, vagy ihatott. Cesur szerint viszont egyértelműen az apja a hibás. Sühan biztos benne, hogy nem ez lehetett. A nő megjegyzi, ez egy tipikus Cesur megjegyzés volt, ha valami bajra nincs válasz, akkor biztosan az apja volt az oka.

Risa kifizeti a segítőjét, aki nem elégedett a pénz mennyiségével, de elköszönnek egymástól. Risának estig kell várni a hajó indulásával.

Sühan és Cesur idilli pihenését Korhan zavarja meg. Külön kihívja Cesurt, és elmondja, eltűnt Tahsin és sehol sem találja. Cesur elmondja neki, idegességében majdnem mindent elmondott, Salih megölését igen, de Adalet halálát nem. Korhan megérti, hogy nem tudta magát türtőztetni, de megkéri Cesurt, Sühannak el ne mondja.

Hülya örül, hogy Sühan babájával nem történt semmi, kérdi Cahidét, akkor miért szomorú még mindig? A kapucnis alak, aki korábban Bülenték házánál is ólálkodott, bejut a farmra és a mérget tartalmazó üvegcsét ott rejti el.

Cesur eteti Sühant, a nő látja a férfin, hogy ideges valamin, gyanakszik, hogy valamit kavarnak a háta mögött a bátyjával. Korhan elmegy Mihriban asszonyhoz, nem tud-e valamit az apjáról, majd elmondja azt is, hogy Bülent elmesélte Tahsinnak az esküvő. Mihriban szomorú a fia miatt. Cahide nem bízik Hülyában.

Korhan még mindig nem találja az apját, Cesur otthagyja az alvó Sühant és elmegy a rendőrségre. Risa elköszön Isztambultól, már a hajón van, amikor hívják telefonon és megtudja, hogy Sühan nem vetélt el.

Este, mikor Bülent hazaér, Mihriban asszony várja a nappaliban és beolvas a fiának, ugye azzal, hogy mindent elmondott Tahsinnak, az volt csak a célja, hogy az a két ember ne legyen boldog? Kérdezi meg tőle. Az anyja csalódva hagyja ott.

Sühan megtudja, hogy eltűnt az apja. Cesur az ügyésszel beszél. Turan enyhítést kap, ha vall, elmondja, ma este külföldre menekül Risa, de azt nem tudja, melyik hajóval. Sühan beront Bülenthez és beolvas neki. Bülent viszont visszavág, amikor reggel otthagyta Tahsint, még rendben volt, sőt elment az esküvőre is, de jól bemártja Cesurt, mert bizony Sühan nagy szerelme mindent elmondott az apjának. „Igaz, hibás vagyok, de nem annyira, mint ő. Ezért, ha össze kell csapnod valakivel, az nem én vagyok.” Majd gúnyos mosollyal az arcán integet a távozó Sühan után.

Sühan nagyon haragszik Cesurra, sírva megérteti a férfivel, történjen bármi, neki ő az apja. Cesur elnézést kérne tőle, de Sühan sírva leállítja, ne kérjen tőle bocsánatot, viszont azt kéri, találja meg az apját, mielőtt valami baja történne.