Bosszú vagy szerelem 85. rész hosszabb tartalma

Bosszú vagy szerelem 85. részének hosszabb tartalma

 

Sühan kéri Cesurt, mondja el az ügyésznek, de a férfi már elmondta és bizonyíték kell neki, amivel nem tud szolgálni. A férfi kijelenti, saját kezűleg kell megoldania az ügyet, Sühan sírva fakad, akkor börtönbe fog kerülni és többek között kihagyja a gyermeke születését, növekedését, mindent elveszít. „Tényleg ezt akarod?”. „Nem számít, mit akarok. Ez a kötelességem. Kötelességem megtenni.” Bocsánatot kér tőle és a babától is. Sühan nem tudja visszatartani, még azzal sem, „ha kilépsz azon az ajtón, soha többé nem látsz minket.”

 

Cesur elmegy a hotelhez, ahol végül az igazgató elárulja, hol bujkál Risa, mert ő sem bírja a fickót. Risa elképesztően aggódik, Turant piszkálja, őrködjön és jelezzen, ha Cesur közeledne. Sirin kéri Kemalt, keresse meg Cesurt, addig ő vigasztalja Sühant. Sühan már belefáradt abba, hogy visszatartsa, ha ma sikerül neki, akkor holnap nem. Sühan el akar költözni, de Sirin szerint higgadjon le, mert ő is csak indulatból cselekszik. Sühan szerint viszont az a legjobb a gyerekének, ha minél messzebb lesz innen. Sirin visszatartaná, de Sühan megkéri, legalább ő értse meg.

Cesur elindul a megadott címre, az igazgató pedig hívja Tahsint, ahogy parancsolta, elmondta neki a címet, Korludag elégedetten teszi le a telefont. Cahide, hogy visszavágjon Reyhannak, mert az nem bírja, ha hazudnak valakinek, ezért elárulja a nagy titkot, amit senki sem akart eddig neki elmondani: A férje igazi gyilkosa nem a koldus, aki magára vállalta a gyilkosságot és már nem él, hanem Tahsin Korludag.

Turan nem tud tovább ébren maradni és elbóbiskol. Cesur elveszi a fegyverét és leüti. Reyhan megjelenik a farmon és egy késsel leszúrja Tahsint, mikor elesik, még a fejét is bevágja. Cesur bemegy a házba és behúz néhányat Risának és a fegyvert ráfogja, de bevillannak Sühan szavai, majd a látvány, ahogy az anyja lezuhan és meghal, majd tovább viaskodik magában, újra Sühan könyörgése kerül előtérbe. Végül kijelenti, nem engedheti, hogy bárki elvegye tőle a családját és otthagyja Risát a földön, aki nagyokat sóhajt, mert megúszta. Tahsin viszont még mindig a földön fekszik, mikor végre Hülya rátalál és hívják a mentőket.

Cesur hazaér, éppen a távozni készülő Sühannal találkozik. Megállítja a nőt, nem tette meg, mert ő és a gyermeke a legfontosabb a számára. Nem akar soha többet nekik csalódást okozni. Nem uralkodott magán, mikor elment, de apa akar lenni és nem gyilkos. Tahsint beszállítják a kórházba eszméletlenül, sok vért vesztett, ütés érte a fejét. Sühan hajthatatlan, el akar menni, mert össze van zavarodva, nem tudja, mit csináljon. Cesur szerint itt fognak élni és sok gyermekük lesz. Sühan viszont látta a bosszút Cesur szemében, nem tudja, nem fordul ez elő máskor is. Elismeri, a férfinak igaza van, sosem lesz nyugta, míg Risa nem nyeri el a büntetését. Mindig lesz valami.

Mikor Sühan elindulna, megjelenik Kemal, nagy a baj, Reyhan érkezett sírva és elnézést kér tőlük, fel akarja adni magát a rendőrségen, de Sühan megtiltja neki, bármit is csináljanak, amíg vissza nem tér a kórházból.

Risa visszatér a szállodába és számon kéri az alkalmazottait, ki beszélt Cesurral. Kiderül, hogy a főnök beszélt vele, aki tagad mindent, majd kijelenti, honnan is tudhatta volna, hogy Risa hova ment? Korhan próbálja kideríteni Hülyától, látott-e valamit, míg Cahide kitalálja, valószínűleg Reyhan lehetett a tettes, de ezt nem osztja meg a többiekkel. Mikor Sühan is odaér, elmondja Korhannak, hogy a dadusuk volt. Korhan pedig gyorsan rájön, hogy Cahide mondta el a dadusuknak, ki volt a férje gyilkosa. Jól letolja, a többiek nyugtatják. Risa gyorsan rájön, hogy a szállodaigazgató kémkedett utána, majdnem megfojtja, de Turan leállítja, mire a férfi elárulja, Tahsinnak dolgozott és az ő kérésére követte.

Az orvos kijön a műtőből, vérre lenne szükség, de sem Korhan, sem Sühan vércsoportja nem azonos, viszont Cesuré az. Sühan nagy szemekkel nézi, ahogy a szerelme éppen kész megmenteni az apját.

„Belegondoltál? Apánk ereiben Cesur vére folyik. Mit fog csinálni, ha megtudja?” Teszi fel a kérdést Korhan Sühannak…

Megjelenik a rendőrkapitány, de tagadják előtte, hogy tudnák, ki tehette. Attól tartanak, hogy az apjukat nem tudják meggyőzni arról, Reyhanról ne valljon. Risa kicsit ideges azon, hogy Tahsin átverte, majd nagy bölcseletet mond, „az emberek nem születnek gonosszá, az emberek teszik azzá.” Majd folytatja: „Engem is szörnyeteggé változtattak. Ezért hát, mielőtt jobban felidegesítenél, a saját érdekedben, jobb, ha eltűnsz innen” Majd meggondolja magát és mégis megkéri Turant, tartson vele.

Sühan bemegy Cesurhoz, megkérdi, jól van? A férfi megint megígéri, többet nem fog előfordulni, bízzon benne. „Bár csak tudnék.” – sóhajt fel Sühan. „Mondtam neked, én már döntöttem” - bizonygatja a férfi. „Te nem tudsz megszabadulni a gondolattól. Én sem tudlak elhagyni. Hányszor éltük már ezt? Most már ne hitegessük magunkat Cesur. Amíg ennek nincs vége, nem lehetünk együtt boldogok.” – mondja Sühan.

Risa megérkezik a farmra, ahol Hülya jön elé és elmondja, a sógorát megkéselték. Risa értetlenkedik, hogy-hogy, ő akarta megtenni. Ki előzhette meg, kérdi, Hülya csak kuncog. Közben a műtéten túl vannak, de Tahsin még nincs magánál. Reyhan is megkönnyebbül, de Sirin szerint, amint felébred, beszélni fog. A biztonsági kamerák nem működtek, így nem tudni ki volt a tettes, árulja el Hülya, Risa pedig készül meglátogatni a kórházban. Mikor Tahsin magához tér, nem tudja, mi történt vele, nem érti miért került kórházba.

Sühan szembesíteni akarja, majd az apját, mert gyilkost akart csinálni Cesurból. Sühan szavaira reagálva Cesur megkéri a nőt, a legnagyobb hibái ellenére se válassza el tőle a gyermekét.