Bosszú vagy szerelem 99. részének hosszabb tartalma
Cahide még mindig nem tudja, mi történt a férjével, állandóan próbálja telefonon elérni. Tahsin a hullaházban elköszön a fiától, a sok civakodás ellenére nagyon szerette és megígéri, nem hagyja annyiban a vérontást, Sühant megmenti, azt az alakot, pedig a halál torkába küldi.
Mihriban is elmegy a hullaházba, Tahsin megjegyzi, milyen furcsa az élet, a legrosszabb napján, csak ő van mellette. „Annyira nehéz. Nem véletlen mondják, hogy egy gyermek elvesztésénél nincs fájdalmasabb dolog” Mondja, miközben átölelik egymást.
Az ügyész nem találja a nyomát, hogyan jött a farmra Risa. Cesur őrjöng. Az ügyész igazat ad neki, de megjegyzi, a harag nem vezet semmi jóra. Próbálja nyugtatni és biztosítja, ez már az ő ügye is. A sajtó sem hagyja őket nyugton. Cesur kimegy és nyilatkozik, csupa szépeket mond Korhanról.
Risa nem várja el Sühantól, hogy szeresse, jó egy kicsit őrült, de ez. Sühan hibája az, hogy beleszeretett Cesurba, ő pedig a büntetése. Risa elismeri, Sühan nem fogja szeretni, de idővel meg fogja szokni, főleg, mivel mást nem fog látni. Erre Sühan kirúgja a kezében lévő tálcát, Risa dohog, mit művelt, végre költött magára, hiszen ez az első napjuk, amit együtt töltenek, de végül nem tud haragudni a nőre, akármit is tesz. Egyre látványosabb az őrület a férfin.
Mihriban nyugtatná Tahsint, de az nem akar megnyugodni és dühös magára, mert ő hozta a nyakukra Risát, azért tért vissza, hogy bosszút álljon. Mihriban nyugtatja, még nem omolhat össze, mert Sühant még meg kell menteni. Mihriban szerint ne aggódjon, Cesur meg fogja találni Sühant és el fogja hozni hozzá. Cesur elindul keresni Sühant, Rifat nem engedi vezetni ilyen állapotban, együtt mennek.
Cahide végre elért valakit telefonon, Sirin nem bírja sírás nélkül, rajta keresi Korhant és a többieket. Cahide úgy érzi, valakivel történt valami. Sirin, Kemal és Reyhan elindul a kórházba. A TV-ben lehet látni Cesur nyilatkozatát és az üzenetét, amiben kéri mindenki segítségét Risával kapcsolatban. Aki segít neki megtalálni a feleségét, magas jutalomban részesül. Látjuk, hogy a taxiban álcaként utazó nő is nézi a felvételt, bár azt is látjuk, hogy nem láthatta a taxi csomagtartójába megbújó Risát, csak kikövetkezteti, hogy róla lehet szó. Az üzenetben nyugtatja Sühant is, legyen nyugodt, mert rövid időn belül meg fogja találni. Sühan is hallja a tv hangját, mivel Risa nézte az adást és nem vette halkabbra a készüléket.
Cesur kiszáll a kocsiból és magát hibáztatja, szerinte Korludagnak igaza van, minden az ő hibája, ő tett tönkre mindent. Sirinék bemennek Cahidéhoz és a babához, majd nagy nehezen, de elmondják neki, Risa megölte Korhant. Zeng az egész kórház a sírástól. Cesur hazamegy, üres a ház, Sühan egyedül sírva fekszik a földre letett matracon. Cahidének nyugtatót kell adni, sokkot kap a hírtől. Tahsin régi képeket néz, Mihriban asszony ott van vele.
Másnap eltemetik Korhant. Tahsin kéri a fiát, várja meg, hamarosan jön ő is. Cahide sírva rogy a sírra, a bocsánatát kéri, „nem bírom ki”, „mit mondjak a kislányunknak”. Sühan próbál kiszabadulni, de a bokájára kötött bilincs nem nagyon engedi mozogni, bár talál valamit, amivel próbálja kinyitni.
A taxiban álcaként utazó nő felhívja Cesurt, talán tud segíteni, bár azt elismeri, csak arról van információja, hogyan rabolták el a feleségét, azt nem tudja, hogy hol lehet. Közben a taxis továbbra is segíti Risát, annak ellenére is, hogy hallja Sühan kiabálását a házból. Mikor Risa elmegy a szükséges papírokat beszerezni a taxissal, addig Sühan próbálja kinyitni a bilincset. A nő elmondja Cesurnak, hogy a Rasim nevű ismerőse szólt, hogy segítsen neki. Amíg valakit Korludagba csempésznek, addig neki a kocsiban kellett ülnie. Viszont ismeri a taxi társaságot, ahol dolgozni szokott, mikor a rendőrség is kiszáll a címre, a taxis egy ismerőse jelez neki, hogy keresi a rendőrség és Cesur is ott van.
Közben Sühan lát egy arra túrázót, de a férfi nem hallja meg a segélykérését. A taxis aggódik, mert mindenki őt keresi, majd gyorsan rájönnek, hogy a nő lehetett az, aki szólt a rendőröknek. A rendőrfőnök kiadta a körözést, mindenki a taxit keresi. Cesur elmondja az ügyésznek, az a terve, hogy mivel a pénz miatt segítenek Risának, ezért ő mindenre ráígér.
A rendőrfőnök jelzi, bemérték a taxit, de nem akarnak túl közel menni, mert félnek attól, hogy Risánál fegyver van. A túrázó férfi végre észreveszi a segélyt kérő Sühant. Megtalálják a taxit, benne a kivégzett taxissal, Risa meglépett újra, gyalog folytatja az útját. Risa stoppolna, de senki sem veszi fel, dühöng egy sort, hol van a segítőkészség az emberekben. Sühan segítője próbál bejutni az épületbe, de nem tudja betörni az ajtót, majd elmegy, nem akar belekeveredni valami „családi viszályba”. Risát végre felveszi valaki. A férfi mégis csak visszatér, csak a telefonjáért szaladt el, Sühan telefonál.