A Vörös lázadás-trilógia rajongói méltó folytatásra készülhetnek, Pierce Brown nem engedte el Darrow kezét, sőt még színesebbé tette az univerzumát.
Darrow, vagyis Arató, még mindig nem tudja lezárni a háborút, amely már tíz éve folyik. A Vörös már apa, de nincs ideje a családra, hiszen ő hadvezér, felszabadító, mások szerint elnyomó, de felel az embereiért és egy álomért, amiért elkezdte ezt az egészet.
Brown befejezte a Vörös lázadás-trilógiát, de A káosz éveivel újba kezdett. Nem felejtkezett meg Aratóról, Sevróról és a többiekről sem, de nyitott az új világok felé, hiszen az évek során új nemzedék nőtt fel, nem lehet csak Darrow a főszereplő.
A káosz évei több szálon fut, így az egyik fejezetben Darrowt követhetjük, a másikban egy vörös lányt, Lagalosi Lyriát, a következőben egy szürkét, Ephraim ti Hornt, akinek olyan dolgot kell ellopnia, amit más nem tudna, valamint egy arany trónörököst, aki mentorával álcában szeli az univerzumot.
A káosz éveiben választ kapunk arra, hogyan alakul a Társadalom tíz év háborúzás után. Az új szereplőkkel nagyobb mélységet kap Brown világa, mivel egyszerre látjuk, milyen lehet egy vezető mellett dolgozó vörösnek, milyen lehet egy a háborúban megkeseredett szürkének, vagy milyen nehéz lehet egy trónörökösnek előbújnia az ősei árnyékából.
A káosz évei tökéletes címnek bizonyult - még akkor is, ha az angol eredeti kicsit másra utal, de erre is rájövünk olvasás közben -, hiszen Darrow hiába szeretné, óriási áldozatok árán sem tudott még mindig teljes békét hozni a Társadalom számára, sőt egyre nagyobb veszély fenyegeti a világot, amiért egy évtizede harcol. Belefárad? Képes lesz megújulni és szembenézni az elveivel, vagy feleslegesen áldozott fel több millió katonát az álmaiért? Darrow megrészegül a mítosztól, ami köré épült, vagy képes marad a tisztán látásra? Ezekre a kérdésekre is választ kapunk a könyvben, amiben a megszokott színes leírásokkal, párbeszédekkel, ötletes történetvezetéssel szórakoztatja Brown az olvasót. A könyv hatszáz oldal és kemény harcok mellett, tele van érzelmi hullámcsúcsokkal. Eposzi történet egy világról és szereplőiről, akik változnak, akik megérthetik azokat, akik ellen korábban harcoltak, esetleg olyanná válnak, akitől félteni kellett a világukat.
A Vörös lázadás-trilógia dühe egy kicsit csökken, áthelyeződik a hangsúly a felemelkedés utáni világ bemutatására. A több szereplőnek köszönhetően, több szempontból láthatjuk azt a világot, amit Aratóék legyőztek, felszabadítottak, próbálnának átalakítani és láthatjuk a káoszt, amit az örökös háború okoz a fejekben és a városokban. A sima düh már-már fekete-fehéren tiszta jó-rossz világa igazán szürkévé válik. A szereplők rendre olyan döntések előtt állnak, ami mellett nem lehet kijelenteni, csak ez a jó, csak az a jó. Olyan káosz közeledik, amiben elképesztően nehéz lesz kiigazodni, ráadásul a döntések mögött már szülők állnak, akik nem csak önmagukért felelnek, hanem a családjuk biztonságáért is.
Az Agave Könyvek Magyarországra hozta az írót a Könyvfesztiválra, közelebb került a magyar olvasok számára is az utóbbi évek egyik legjobb fantasy-sci fi írója, aki A káosz éveivel újabb „kötelezően” olvasni való trilógiába kezdett. Ráadásul érdemes figyelni a híreket, mert szinte biztos, hogy vagy a mozikba, de inkább a tv-re fog költözni ez a világ, amiből nagyszerűen látványos, grandiózus sorozatot lehetne készíteni.
Molnár Gábor