Cecelia Ahern: Lantmadár

ˆhirdetés

A világtól elzártan felnövekvő, különleges képességű lány története, ami elgondolkodtathat minket a valóban fontos dolgokról és az önmagunkkal és másokkal szembeni őszinteségről.

 

Cecilia Ahern ismét tartalmas történetet alkotott, van min gondolkodnunk olvasás közben. Egy „maugli-történetet” tarthatunk a kezünkben, ami azáltal, hogy a világtól elzárt ember civilizációba kilépését mutatja meg, szembesít minket a társadalmi szokások, viselkedés fonákságaival.

 

Rádöbbent minket arra, hogy a megszokott hozzáállásunk, magatartásunk egymással valójában csak szerep, és nem csak mások előtt titkoljuk valódi mivoltunkat, hanem sokszor már magunkkal sem vagyunk tisztában.

 

A főhős egy különleges lány, aki hivatalosan nem is létezik: anyja és nagyanyja eltitkolta őt a hatóságok elől. De nem is ez a legkülönösebb benne, hanem az a képessége, hogy bármilyen hangot tökéletesen tud utánozni. Sőt nem is igazán tud, hanem ösztönösen képtelen nem utánozni. Valahogy így dolgozza fel az ingereket, amik érik. És ingerekben egyszercsak nincs hiány. Véletlenül rátalál egy dokumentumfilmes csoport és ő kilép a világba. Belekerül a sűrűjébe, egy tehetségkutató show-ba. A filmes csapatban megismerkedik Solomonnal, akivel egymásba szeretnek, bár a férfinak már van barátnője.

Ennyi röviden a történet, de ahogyan azt Ahernnél megszokhattuk nem is a konkrét történések jelentik a lényeget. Vajon mi az, amit egy ilyen képesség kivált az emberekből? Milyen visszahallani magunkat? Minden öntudatlan hanglejtésünket? A gesztusaink hangját? Miért van az, hogy ez zavarja az embert?

A történet és ezek a kérdések az őszinteség, leginkább a magunkkal szembeni őszinteség témájához visznek el minket. Elénk tárják a hétköznapi élet fonákságait, azt hogy sokszor még a saját érzéseinkkel, törekvéseinkkel sem vagyunk tisztában és nagyon nem szeretjük, illetve kevesen tudjuk elviselni, ha ezekkel szembesítenek minket. Emellett bepillantást nyerünk a tv-show-k világába, ahol méginkább eltávolodunk a valóban fontos dolgoktól, felszínesen ítéljük meg a szereplőket és mindent elkövetnek a szereplők is, hogy egy csillogó, nem valóságos felszínt mutassanak magukból.

Nehezen indul be a történet, lassan alakul ki a mondanivaló, de érdemes megküzdeni a kezdetekkel, mert aztán már beleélhetjük magunkat a lány helyzetébe és kicsit az ő szemével láthatjuk napjaink valóságát, ahol semmi és senki nem az, aminek látszik a csillogó tévés, sztáros világban. De talán a hétköznapi világunkban sem, ahol nem feltétlenül vagyunk őszinték egymással és nem merjük megélni a lényeget.