Túszdráma morális kérdésekkel, Jodi Picoult új könyvének ajánlója
Túszdráma morális kérdésekkel. Jodi Picoult új regényében van izgalom és gondolkodnivaló is, ahogy megszokhattuk.
A történet egy túszejtéses lövöldözés végkifejleténél kezdődik, ahonnan szokatlan módon visszafelé megyünk az időben. Ahogy haladunk előre a könyvben, a helyzet háttere tárul fel előttünk, egyre többet megtudunk a szereplőkről, életükről, gondolataikról, indítékaikról. Ha jobban belegondolunk, nem is olyan fordított ez a folyamat, hiszen a valóságban is először egy helyzetet, egy képet látunk másokról, és csak ha odafigyelünk, energiát szánunk rá, akkor tudunk meg többet és jutunk el jó esetben a megértésig és így akár az elfogadásig.
George, a 40 év körüli férfi beront egy abortuszklinikára és elkezd lövöldözni. Pár ember lelövése utána a többieket túszul ejti és megkezdődik a tárgyalás. A túsztárgyaló, Hugh nagy tapasztalattal bír az ilyen helyzetekben, de most a szokásosnál is nehezebb a dolga, mivel kiderül, hogy a lánya is a túszok között van.
Ki ez a lövöldöző? És mit akar elérni ezzel az akcióval? És vajon van esélye túlélni a túszoknak és főleg Wrennek, Hugh lányának?
Az izgalmak önmagában is kitennének egy könyvet, de Picoult nem elégszik meg ennyivel, sőt nem is ez a lényeg az egészben. Morális kérdéseket feszeget, amelyekben nem létezik egyértelmű válasz. Amerikában járunk, ahol egyes államokban nagyon szigorúan szabályozzák az abortusz kérdését, így vita van abban, hogy a nők önrendelkezési – és így abortuszhoz való – joga az előrébb való, vagy a magzat jogai. És mikortól tekinthető gyereknek egy embrió, egy magzat, mikortól nevezhető gyilkosságnak az abortusz.
A történetben Beth-t, a 17 éves lányt gyilkosságért tartóztatják le, mert elhajtotta 15 hetes magzatát. Nem is érti igazán, mi történik vele, miért vádolják. Az abortuszklinika előtt folyamatos tüntetések zajlanak, az ott dolgozó orvosok, nővérek félelemben dolgoznak. És eljön a nap, amikor kiderül, hogy jó okuk van a félelemre.
A regény során leginkább gondolatokat, élethelyzeteket ismerünk meg, amik más és más döntésekhez vezetnek, melyekről nehezen megítélhető, hogy jók-e vagy rosszak. A túszok mindegyike más, az érzéseik, életük lassanként feltárul előttünk, és láthatjuk, mit miért tesznek. Kiderül, hogy a mások döntéseiről, kívülről hozott ítéletek gyakran tévesek, hiszen nem tudhatjuk, mi rejtőzik mögöttük.
Pont ez az, amit Picoult regényében szeretni lehet: ítélkezéstől mentesen mutat be komoly kérdéseket, az olvasóra bízza saját véleményének kialakítását. Sokféle nézőpontot, sokféle emberi sorsot ismerhetünk meg, csak egy a biztos, hogy semmi sem fekete vagy fehér, csak annak nincs igaza, aki kategorikusan elutasítja a máshogy gondolkodókat.
Az abortusz kérdésében sincs egyértelmű, minden esetben alkalmazható válasz, mindig egyéni sorsok, egyéni döntések vannak. És bár kívülről könnyen lehet véleménye mindenkinek, de annak, aki saját és akár leendő gyereke sorsáról dönt, mindenképpen magának kell megküzdeni a döntése következményeivel, és meg is küzd vele.
Talán nem is a szabályozások, törvények jelentik a legfontosabb lépést ebben a kérdésben, hanem a döntések mögött rejlő okokra, helyzetekre kell hatni és megoldást találni, ha lehet.
Van tehát min gondolkodni ennek a regénynek a kapcsán, ezzel vagy azzal egyetérteni, de talán az a fő értéke, hogy ha nyitottan olvassuk, végül észrevesszük, hogy az embereket nem lehet merev elvek alapján megítélni, mindig látni kell a hátteret, a személyes okokat.
BÉ