Szombaton és vasárnap kiderült, hogy melyik mentor melyik három énekest / zenekart viszi az élő show-ba
Szombat este eldőlt az X-Faktorban, hogy Radics Gigi: Ölveti Lászlót, Balog Janót és Kurokava Takát viszi magával a döntőbe. Gáspár Laci pedig Arany Tímeával, Tamáska Gabriellával és Urbanovics Viviennel érkezik az élő showba.
Vasárnap este pedig Puskás Petin és ByeAlexen volt a sor, hogy döntsenek a fiúk és zenekarok sorsáról.
Így állt össze Puskás Peti csapata az élő show-ra!
Puskás Petinek két olyan versenyzője is volt, akik már a tavalyi Mentorházban is megmutatták tudásukat. Idén azonban újra bizonyítaniuk kellett, így végül kiderült, kik azok a fiúk közül, akik az élő show-ban küzdhetnek tovább.
Kovács Pál, Szekér Gergő, Nagy Krisztián, Erdélyi Barnabás, Váradi Krisztián és Balogh Krisztofer László mindent beleadtak, hogy a Mentorházban is bizonyíthassanak saját mentoruknak.
Peti először csak Gergőt és Krisztiánt vitte magával, két versenyzője Barnabás és Váradi Krisztián számára véget ért a verseny, a másik két fiú Krisztofer és Pál sorsáról pedig a mentorok döntöttek, ők pedig Kovács Pált választották.
Így állt össze ByeAlex csapata az élő show-ra!
ByeAlexnek hazai terepen kellett döntést hozni, ami nem is volt olyan könnyű, mint ahogy elsőre tűnhetett, de végül összeállt a zenekarok csapata is, akik az élő show-ban küzdhetnek.
Az USNK, a What'sUpCi, a Stolen Beat, a Ricky and the Drunken Sailors, a The Gentleman Band és a Helo Zep! mindent beleadtak, hogy a Mentorházban is bizonyíthassanak saját mentoruknak.
Alex először csak a Stolen Beatet és a USNK-t vitte magával, két zenekar a Helo Zep! és a What'sUpCi számára véget ért a verseny, a másik kettő sorsáról pedig a mentorok döntöttek, ők pedig a Ricky and the Drunken Sailors választották.