Szombattól látható a Csak színház és más semmi utolsó évada

Szombattól lesz látható a Csak színház és más semmi utolsó évada a Duna TV-n

 

Színház, intrika, szerelem, álmok, sikerek, csalódások – utolsó évadához ért az MTVA és a Megafilm Service közös produkciója a Csak színház és más semmi című sorozat. A negyedik és egyben befejező évadot március 2-tól nyolc héten keresztül szombat esténként 19.30-tól láthatják a nézők a Duna Televízió műsorán.

 

A Komédiás Színház élete ugyanolyan pezsgő, mint ahogy azt az előző évadokban megszokhattuk, sőt Dénes (Szervét Tibor) úgy dönt, hogy felújítják az épületet, ami új színt hoz a színház életébe.

„A társulat legfontosabb eseménye a felújítás, és az erre szánt összeg, hogy mi van ezzel a pénzzel. E körül sok minden gomolyog. Dénes karaktere is változott az első évad óta – mintha színesebb, mélyebb lenne a szerep, sokkal több arcát tudja megmutatni az alak, egyre nagyobb örömöt okoz játszani”- mesélte Szervét Tibor.

A már jól ismert szereplők mellett, fiatalok is feltűnnek az új évadban, mint például Ember Márk egy fiatal popsztár, Kozma Alex szerepében, akit felkérnek a készülő Napfény hotel főszerepére, illetve két hasonlóan tehetséges színésznő verseng az állandó szerződésért Tóth Eszter (Rebeka) és Réti Nóra (Tina) személyében. A színház csapata bővül egy lelkes dramaturggal is, Kingával, akit Mentes Júlia alakít.

„Örülök, hogy Kinga szerepét kaptam. Izgalmas és titokzatos ez a karakter. A legtöbb kihívást Kinga és Petra (Szávai Viktória) kapcsolatának alakulása jelentette. A nézők nem fognak csalódni az új évadban. Az élet úgy hozta, hogy a Thália Színházat felújították és új helyszínen kellett forgatni, egy művelődési házban, ami nem színházi tér és ez a történet szempontjából is adott új konfliktuslehetőségeket, meg vicces helyzeteket. A stáb is nagyon jó volt, hamar befogadtak, barátokat is szereztem. Nem is gondoltam, hogy egy csapatot ennyire meg lehet szeretni, az utolsó forgatási nap igazán megható volt” – árulta el Mentes Júlia.

 

Csak színház és más semmi – március 2-tól szombatonként 19.30-kor a Duna Televízión