Különleges csapatépítés Bátrak földjén
Nosztalgiáztak a Bátrak földje színészei és alkotói, akik nem csupán a telenovella történéseit idézték fel, hanem egyedi módon azt a korszakot és a hozzá kapcsolódó évtizedeket, amelyben a sorozat játszódik, és amelynek eseményei a vasútépítés körül zajlanak.
Magyar tervek alapján, osztrák mozdonygyárak építették azt a gőzmozdonyt, amelynek konstrukciója 1880-ból származik, és amely a MÁV Nosztalgia Kft. jóvoltából, az 1900-as években épített étkező-és személykocsikat húzva Gödöllőre vitte a Bátrak földje színészeit.
A játékos „csapatépítő”, már a vonatúton kezdetét vette. A hangulatot megalapozta a környezet, vagyis az 1916-ban a készült és 1940-es években korszerűsített étkezőkocsi, ahol a színészek Szász Júlia, Litauszky Lilla, Dér Denisa, Tóth Ildikó, Fodor Annamária, Kardos Kíra, Kenderes Csaba, Salat Lehel, Pataki Ferenc, Berencsy Martin, Ondruss Ilona producer és Kalamár Tamás showrunner vezetésével tették próbára, mennyire felkészültek a Bátrak földje eseményeiből.
Gödöllőre érve, Csőre Gábor színművész is csatlakozott egy időre a társasághoz, majd tovább folytatódott a verseny, ekkor már csapatokban. A Barokk Színházteremben 1-1 csapattagot kellett korabeli ruhába felöltöztetni. Lobsinger Ödön megformálója, Salat Lehel és a Torzsa Gyulát alakító Berencsy Martin lett a többiek kreativitásának áldozata, így elnyerve a legautentikusabb és a legszexibb címet.
A gödöllői játékok után a visszaút már az elegáns étkező-és személykocsikban való élményutazásról szólt. A színészek által megformált karakterek izgalmas történetei pedig minden hétköznap este láthatók a Bátrak földje sorozatban az RTL Klubon.