Nemzetközi Emmy-díjra jelölték a Távoli város és a Leyla című török telenovellát is
A Magyarországon is népszerű Távoli város című török sorozat, az Uzak Şehir bekerült a 2026-os Nemzetközi Emmy-díj jelöltjei közé, a telenovella kategóriában. Valamint drukkolhatnak a Leyla rajongók is kedvenc sorozatukért A díjakat november 23-án adják át New Yorkban.
Az idei mezőnyben 22 ország összesen 64 produkciója és televíziós teljesítménye szerepel, 16 különböző kategóriában.
A Távoli város négy jelölt közé került a telenovellák versenyében. A török sorozatnak három másik produkcióval kell megküzdenie a díjért. A brazil Garota do Momento, a spanyol Valle Salvaje második évada, valamint egy másik török sorozat, a Leyla is jelölést kapott.
Továbbra is sikeres a Távoli város Törökországban
A Sinem Ünsal és Ozan Akbaba főszereplésével készült sorozat 2024 novemberében indult a török Kanal D csatornán, ahol jelenleg már a harmadik évada látható. Az Uzak Şehir továbbra is a török televíziózás egyik legnézettebb produkciója.
A 2026-os Nemzetközi Emmy-díjak nyerteseit november 23-án, az 54. alkalommal megrendezett New York-i díjátadón hirdetik ki. Ekkor derül ki, hogy a Távoli város elnyeri-e a telenovella kategória díját.