Új könyveken dolgozik Neil Gaiman
A kortárs fantasy és ifjúsági irodalom egyik legnagyobb alakje elmondta, két új történeten is dolgozik jelenleg.
A kortárs fantasy és ifjúsági irodalom egyik legnagyobb alakje elmondta, két új történeten is dolgozik jelenleg.
Justin Theroux neve azóta forog igazán közszájon, amióta köztudott, hogy ő Jennifer Aniston nagy szerelme.
Jövő héten mutatják be a Sugarloaf legújabb klipjét, mely a Szervusztok Celebek c. dalra készült.
Tóth Tibire régóta nagy hatást gyakorol az amerikai punk rock banda, amely véleménye szerint sok szakmai újítást hozott, főleg a hangszerelés terén.
Boldog volt Rihanna, amikor megkapta élete első filmszerepét, arra viszont nem számított, hogy nem úgy bánnak majd vele, mint egy szupersztárral, hanem úgy, mint egy újonc tengerészgyalogossal.
Minél kevesebbet jártatja a száját az ember, annál jobban jön ki egy szituációból – ez az elve Daniel Craignek.
Teherszállító próbamisszióra küldik november 30-án a Dragon űrhajót, amely több mint egy héttel elindítása után rákapcsolódik a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) - jelentette be hétfőn a kaliforniai Hawthorne-ban a rakétákat és űrhajókat gyártó SpaceX magáncég.
A szegedi kajak-kenu vb-n vízre száló magyarok, értük drukkolhatunk vasárnapig.
A szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság programja
Látványos gálaműsorral nyitják meg szerdán este hivatalosan a 39. kajak-kenu világbajnokságot a szegedi Dóm téren - mondta Toronykőy Attila, az est rendezője kedden az MTI-nek.